A pápa haldoklik: a hívők a Szent Péter téren imádkoznak II. János Pálért
II. János Pál pápa haldoklik - jelentette a Magyar Rádió római tudosítója a Vatikán hivatalos közleményére hivatkozva. Hajnalban a katolikus egyházfő vérkeringése összeomlott és szeptikus sokkot kapott. Magas lázát és alacsony vérnyomását antibiotikumokkal kezelik. Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő szerint a pápa tudatánál van, nyugodt és kérésére a Vatikánban maradt.
Dátum: 2005-04-01 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:09.422939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: nagyon súlyos állapota ellenére a szentatya ma reggel már misézett magánkápolnájában. A szóvivő megerősítette, hogy II. János Pál csütörtökön este megkapta az utolsó kenetet. Korábban vatikáni források arról számoltak be, hogy a pápa tizenkilenc kilót veszített a testsúlyából azóta, hogy gégemetszést hajtottak végre rajta.
Csütörtökön este 11 órakor jelentette be a vatikáni szóvivő, Joaquín Navarro-Valls, hogy II. János Pálnak már csütörtök délután háromnegyed héttől nagyon magas volt a láza, vesefertőzést kapott, vérnyomása hirtelen lezuhant. II. János Pál a Parkinson-kór miatt nem tudott nyelni, ezért elmúlt szerdán a Vatikánban egy orrszonda behelyezésével oldották meg a mesterséges táplálását. Ezt követően lépett fel a fertőzés és a magas láz.
A katolikus egyházfőt csütörtökön este személyi titkára az utolsó kenet szentségében részesítette. A hír futótűzként terjedt el. Az is utalt a helyzet súlyosságára, hogy a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakaiban leoltották a villanyt, csak abban a szobában maradt égve, ahol köztudottan az orvosok ápolják II. János Pált. Azt is bejelentették, hogy a pápát nem viszik a Gemelli kórházba.
A hívők azonnal a Szent Péter térre siettek. A késői idő miatt elsősorban fiatalok, közöttük egy írországi iskolás osztály is imádkoztak. Az elsők között érkeztek a Rómában élő lengyelek is papjaik vezetésével. A Szent Péter teret és a környező utcákat lezárták, az olasz rendőrség emberei álltak a Vatikán államba bevezető kapukhoz, most is teljes a biztonsági készültség.
A hétvégén Olaszországban választásokat tartanak, de a Vatikánból érkező híreket követően az olasz hatóságok ide irányították át a rendőröket. A hívők pénteken délelőtt is a Szent Péter téren akarnak gyülekezni imára.
A CNN és a nagy televízió társaságok tudósítói az egész éjszakát a Szent Péter térre néző tetőteraszokon töltötték. A hírt az al-Dzsazíra arab hírtelevízió is azonnal bemondta, Lengyelország püspökei pedig a mai napra nemzeti imanapot hirdettek meg.
Forrás: www.radio.hu
fideszfrakcio.hu