Áder János: Lejtőn a gazdaság, emelkedik a munkanélküliség
Az Eurostat adatai szerint a lényegesen magasabb a költségvetési hiány, mint a kormány ténylegesen bevallott. Mellár Tamást a kormány tudatosan távolította el a statisztikai hivatal éléről, talán nem véletlenül. A másik rossz hír, hogy a GDP 60%-át meghaladta az államadósság mértéke - mondta Áder János a Nap-kelte pénteki műsorában. A felvétel itt megtekinthető
Dátum: 2005-04-01 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:15.141334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy a polgári kormány idején a tendencia ellentétes volt, az államadósság mértéke 53%-ra csökkent. A szocialista kormányzás idején sikerült meghaladni a 60%-ot. A Gyurcsány-kormány fél év alatt nem javított az ország gazdasági helyzetén. A Medgyessy-kormány megalakulása óta 47 ezer fővel emelkedett a munkanélküliek száma. A KSH friss adatai szerint a fiatalok között nő erősen a munkanélküliség, minden negyedik fiatalnak nincs munkája - mondta Áder János, aki hozzátette, tegnap az is kiderült, hogy a kormány a benzin árát sem kívánja támogatni. Mint mondta, a polgári kormány idején is volt magas a benzin ára, ennek megoldására született meg egy speciális támogatási rendszer.
Az Orbán Viktorral szemben fojtatott hadjárattal kapcsolatban Áder János kijelentette, a Fidesz elnöke világosan cáfolta az ÉS rágalmait, ezért az ügy vihar egy pohár a vízben - mondta a frakcióvezető.
fideszfrakcio.hu