Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fészekrakó Program csődje

Két hónapja indult a Fészekrakó Program, eddig 943 szerződés aláírása történt meg - mondta el László Boglár pénteken, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-04-01 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:17.638892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Halász János, a Fidesz szóvivője a bejelentésre reagálva az MTI-nek azt mondta: jellemző a dumakormányra, hogy akkor beszélnek a program sikeréről, amikor az gyakorlatilag megbukott, és senkit nem érdekel. Ezt az bizonyítja, hogy még ezren sem írtak alá szerződést - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a polgári kormány idején működő otthonteremtési rendszert a szocialisták "szétverték", hiszen megnyirbálták az adókedvezményeket, csökkentették a felvehető hitel nagyságát, és növelték a kamatokat.

MTI - fideszfrakcio

Kapcsolódó elemek