Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös jelöltet állítanak Pécsett

Pécsett aláírták azt a megállapodást, amely szerint a Fidesz, az MDF, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Fidelitas és a Kisgazda Polgári Egyesület közösen állít jelölteket az őszi önkormányzati választáson.


Dátum: 2002-08-13 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:06.226480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikes Éva, a Fidesz pécsi szervezetének elnöke a elmondta, hogy az együttműködési megállapodás nemcsak a közös jelöltekre terjed ki, hanem tartalmazza a helyhatósági választást követő politikai és szakmai együttműködés fő vonalait is.

A sajtótájékoztatón szóba került az a sajtóinformáció is, amely szerint a Fidesz és az MDF Katzirz Béla egykori labdarúgót jelöli Pécs polgármesteri posztjára.

Mikes Éva közölte: a jelölt nevét csütörtökön hozzák nyilvánosságra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek