Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stabilizálódott a pápa kritikus egészségi állapota

A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota az ADNKronos olasz hírügynökség jelentése szerint egyelőre stabilizálódott. Camillo Ruini bíboros, Róma pápai helynöke, akinek a kötelessége a katolikus egyházfő halálhírét bejelenteni, szombat hajnalban visszavonult a hálószobájába - közölte a vikárius személyi titkára, Don Nicola az ANDKronos hírügynökségnek nyilatkozva.


Dátum: 2005-04-02 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:21.429919, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A pápa állapota a már ismert szinten stabilizálódott" - közölte a magántitkár. A Szent Péter téren, ahol az éjszaka közel hetvenezren imádkoztak a pápáért, hajnalra mintegy ezer hívő maradt.

Az apostoli palota harmadik emeletén lévő pápai lakosztály ablakában, ahonnan a pápa a vasárnapi áldást osztja, egész éjjel világos volt.

Péntek este ellenmondásos hírek jelentek meg pápa életfunkcióinak leállásáról, de vatikáni források cáfolták, hogy beállt volna II. János Pál pápánál az agyhalál, és változatlan szívműködését erősítették meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek