Tárgyalásokat ajánl az ETA baszk földalatti szervezet Madridnak és Párizsnak
Két héttel a spanyol baszkföldi regionális választások előtt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) földalatti szervezet tárgyalásokat ajánlott a madridi kormánynak. Van lehetőség az autonóm térségben kialakult konfliktus megoldására - mondta az ETA szóvivője a Berria című baszk napilap szombati számában megjelent interjúban. A politikai és demokratikus megoldás kivívása érdekében azonban népszavazást kell kiírni Baszkföldön az önrendelkezésről. A szervezet a francia kormányt is be akarja vonni az esetleges tárgyalásokba - fűzte hozzá a szóvivő.
Dátum: 2005-04-02 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:27.106778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő korábban már többször leszögezte: a szakadárokkal való tárgyalás feltétele, hogy az ETA lemond az erőszakról.
Eközben a mostanáig ismeretlen Baszkföld Kommunista Pártja (EHK) felajánlotta, hogy átveszi az április 17-i választásokról kizárt Aukera Guztiak (AG) választási szövetség programját. A spanyol alkotmánybíróság indoklása szerint azért tagadta meg az indulás jogát a szövetségtől, mert a betiltott Batasuna (Egység) baszk párt utódszervezete, amit az ETA politikai szárnyaként tartanak számon.
MTI - fideszfrakcio.hu