Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lemondott a milánói Scala zenei igazgatója, Riccardo Muti

Munkatársai ellenséges magatartására hivatkozva szombaton lemondott Riccardo Muti, a milánói Scala zenei igazgatója - jelentette be közleményben az operaház.


Dátum: 2005-04-02 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36004
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:30.104450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lemondó levélben említett ellenségeskedéssel a világhírű karmester az operaház falai között hosszú hetek óta tartó zendülésre utalt, amelynek tetőpontján a zenekar tagjai, színpadi munkások és más alkalmazottak a múlt hónapban távozásra szólították fel a tisztségét 1986 óta betöltő Mutit.

Az összhang annak kapcsán bomlott meg, hogy februárban menesztették Carlo Fontana szuperintendánst; akkor az alkalmazottak megfogadták, hogy minden egyes meghirdetett premier előtt sztrájkba lépnek. A perpatvar miatt az idei szezonban számos előadás elmaradt a Scalában, amely aprólékos felújítási munkálatok után csak decemberben nyílt meg újra az operarajongók előtt.

Muti jövőbeli terveiről nem tett említést, helyettesítéséről még nem döntöttek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek