Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezrek gyülekeztek szombaton is a Szent Péter téren

Tízezrek gyülekeztek szombaton is a Szent Péter téren, hogy egy pillantást vessenek a haldokló pápa apostoli palotájának, lakosztályának ablakaira, illetve imádkozzanak az egyházfőért. A római rendőrség becslése szerint kora délutánra 20-30 ezer ember is összegyűlhetett a vatikáni bazilika előtti téren, ahol péntek este csaknem százezren mondtak rózsafüzér imádságot II. János Pálért.


Dátum: 2005-04-02 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:31.108921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A téren lévők létszáma folyamatosan változik, ingadozik, egyre újabb zarándokok - köztük rengeteg lengyel hívő - és turisták érkeznek, míg mások távoznak a Szent Péter-bazilika elől az oda vezető széles sugárúton.

A vatikáni szóvivő ígérete szerint szombat este hat óra előtt újabb hivatalos tájékoztatást adnak a katolikus egyházfő állapotáról, ugyanakkor a vatikáni sajtóközpont vasárnapra virradóra is nyitva lesz egész éjszaka, ami azt jelzi, hogy a rendkívül súlyos állapotban lévő egyházfő agóniája még hosszú órákra elhúzódhat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek