Tragikomédiává tett elnökválasztás
A Fidesz érdemi lépéseket vár az MSZP-től fölösleges sajtótájékoztatók helyett a köztársaságielnök-választással kapcsolatban - mondta Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-nek szombaton az MSZP elnökségi ülésének döntéseire reagálva.
Dátum: 2005-04-02 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:33.979668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arról nyilvánvalóan fölösleges egy délelőttnyi MSZP elnökségi ülést és utána sajtótájékoztatót tartani, hogy megkezdik a tárgyalásokat a koalíciós partnerrel, valamint, hogy a következő hétvégén ismét tartanak elnökségi ülést, ahol már konkrét jelöltek személyéről is szó esik. Érdemi lépések helyett ebben a kérdésben is fölöslegesen beszélnek, és beszélnek - fejtette ki a Fidesz szóvivője.
"Az MSZP és az SZDSZ lassan már a köztársaságielnök-választást is tragikomédiává teszi" - mondta Révész Máriusz. Arra, hogy az MSZP a koalíciós partnerével történt egyeztetés után az ellenzéki pártok vezetőivel is konzultálna, a szóvivő úgy reagált: ehhez sem kell elnökségi ülés, a Fidesz régóta készen áll az egyeztetésekre. Hozzátette: jó lenne, ha a Parlament konszenzussal tudna köztársasági elnököt választani.
A szóvivő szerint az MSZP elnökségének lett volna lehetősége lényeges kérdésekkel is foglalkozni, hiszen az elmúlt hetekben egyre másra kerültek elő az MSZP tagjait érintő, korrupció gyanús, botrányos ügyek. Kifejtette: foglalkozhatott volna az MSZP elnöksége Lamperth Mónika megbízatásával, hiszen a napokban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a belügyminiszter férje szoros kapcsolatban állt olyan bűnözőkkel, akik jelentős sikkasztással gyanúsíthatók. Foglalkozhatott volna azokkal a "K and H-s jegyzőkönyvekkel", amelyek az elmúlt napokban nyilvánosságra kerültek és Baja Ferencet illetve Puch Lászlót is megnevezték.
"Úgy tűnik, hogy ezekkel a kérdésekkel az MSZP nem kíván szembenézni, hanem ehelyett folyamatosan beszél, beszél a köztársasági elnök választásáról, de igazán érdemi mondanivalója ebben a kérdésben sincs" - szögezte le Révész Máriusz.
MTI - fideszfrakcio.hu