Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata a pápa halála miatt

A Magyar Katolikus Egyház tagjai mély fájdalommal értesültek II. János Pál pápa haláláról; mi, magyarok is sokszor és sokféleképpen megtapasztaltuk irántunk való szeretetét és pásztori gondoskodását - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az MTI-vel, miután a Vatikán szombaton megerősítette a katolikus egyházfő halálhírét.


Dátum: 2005-04-03 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:35.213816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Péteri szolgálata által hitelesen tanúskodott az élő Krisztusról nemcsak a Katolikus Egyház tagjai előtt, hanem erőt és reménységet adott a másvallásúaknak és minden jóakaratú embernek is - olvasható az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban.

A püspöki konferencia azt írta: a húsvéti örömhír erejében hisszük, hogy az isteni irgalmasság által, az Istentől kapott nagyon gazdag életpálya és hűséges szolgálata után részesül a feltámadás dicsőségében, ezért egy szívvel imádkozunk érte.

"Őt, aki egész életét a Boldogasszony kezébe és oltalmába ajánlotta, az örökkévalóság küszöbén fogadja a Szűzanya és vezesse Szent Fiához!" - zárul a nyilatkozat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek