Barroso a pápa szerepéről az európai újraegyesítésében
Lényegi szerepet játszott Európa újraegyesítésében a szombaton elhunyt II. János Pál pápa José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint.
Dátum: 2005-04-03 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:36.403972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az uniós vezető - maga is hívő katolikus - késő esti gyászüzenetében méltatta azt a munkásságot, amelyet a katolikus egyházfő a szabadság és demokrácia előrevitelében játszott a kontinensen. Európa soha nem felejti el a pápa harcát a békéért és az emberi méltóságért - hangoztatta. Az egyházfő példamutató bátorsága és emberiessége űrt hagy maga után hívők és nem hívők lelkében egyaránt.
Barroso a Vatikán és a teljes katolikus közösségnek részvétét nyilvánította, de külön részvétüzenetet küldött az EU-tag Lengyelországnak, a pápa hazájának.
II. János Pál 1985 májusában nagy jelentőségű látogatást tett az EU brüsszeli központjában, az Európai Bizottságon, 1988 októberében pedig - az európai újraegyesítéshez vezető történelmi folyamatok felgyorsulásakor - az Európai Parlament és az Európa Tanács strasbourgi épületébe látogatott.
MTI - fideszfrakcio.hu