Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lesújtó kép a Föld-csúcstalálkozó előtt

Szomorú képet fest a Föld környezeti állapotáról az az ENSZ-jelentés, amely az augusztus végén kezdődő johannesburgi Föld-csúcstalálkozó (Earth Summit) elé kerül.


Dátum: 2002-08-13 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:07.951135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelentés szerint, amelyből kedden előzetesen a Dow Jones gazdasági hírszolgálat idézett, az elmúlt évtizedben folyamatos volt az erdők pusztítása, főleg Afrika és Latin-Amerika trópusi vidékein.

A 90-es években a világ erődállományának 2,4 százaléka tűnt el végleg. Ez azt jelenti, hogy összesen csaknem 90 millió hektár - Venezuela teljes területénél nagyobb kiterjedésű - erdőfelületet irtottak ki - áll az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) jelentésében.

A jelentés szerint 2025-re a Föld lakossága a jelenlegi 6 milliárdról 8 milliárdra nő, s az ezzel járó élelmiszertermelési igényeket csak fokozza, hogy a fejenkénti átlagfogyasztás naponta 2100 kalóriáról 2700 kalóriára növekszik a fejlődő térségben, s 3000 kalóriáról 3400 kalóriára a fejlett ipari országokban. Mindeközben csökken az élelmiszertermelési kapacitás, elsősorban a fejlődő világban.

A tanulmány szerint a vízfogyasztás az elmúlt száz évben hatszorosára nőtt, vagyis kétszer olyan gyorsan, mint a Föld lakossága. A teljes vízmennyiség 70 százalékát a mezőgazdaság fogyasztja. A világ ivóvízkészleteit a legnagyobb mértékben a nem hatékony öntözési rendszerek apasztják - írták az ENSZ szakértői.

Mindeközben a világ lakosságának 40 százalékát vízhiány fenyegeti; 2025-re ez az arány várhatóan 50 százalékra emelkedik. Az utóbbi idők bizonyos javulása ellenére 1 milliárd ember már most egyáltalán nem jut biztonsággal fogyasztható ivóvízhez, s 2,5 milliárd kénytelen nélkülözni a megfelelő higiéniai feltételeket. Évente több mint 3 millió ember - főleg fejlődő országbeli gyermek - hal meg a légszennyezettség, és 2,2 millió a szennyezett víz miatt - áll a jelentésben.

Az Earth Summit augusztus 24. és szeptember 4. között tanácskozik a dél-afrikai nagyvárosban; a rendezvényen várhatóan több mint száz vezető politikus vesz részt. A cél olyan program elfogadása, amely a környezet megvédése mellett tenné lehetővé a gyorsuló növekedést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek