Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti gyász Lengyelországban

Félárbocra eresztették a zászlókat és nemzeti gyászt rendeltek el Lengyelországban, Karol Wojtyla szülőhazájában azt követően, II. János Pál pápa szombat este a Vatikánban elhunyt.


Dátum: 2005-04-03 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:37.013604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aleksander Kwasniewski elnök első reagálásában leszögezte: a lengyeleknek hatalmas adósságuk van a pápával szemben, hiszen a lengyel pápa nélkül most nem lenne szabad Lengyelország.

Kwasniewski Marek Belka kormányfő és a vezető lengyel politikusok társaságában jelent meg vasárnap hajnalban a varsói televízióban. Az államfő hangoztatta: "a szentatya mindannyiunk - hívők és nem hívők - atyja is volt".

"A pápa a megbékélés apostola volt. Hozzájárult ahhoz, hogy leomoljon a vasfüggöny és létrejöjjön az Európai Unió" - fogalmazott Kwasniewski, hozzáfűzve, hogy "legnagyobb tekintélyünket veszítettük el".

Belka miniszterelnök a rendkívüli kormányülést követő sajtóértekezletén jelentette be a nemzeti gyász elrendelését. Nem részletezte, hogy a pápa temetésének napjáig tartó intézkedés mit von maga után, de hangoztatta, hogy a lengyelek jól tudják, hogy ilyenkor mit kell tenni.

Lengyelországban szombaton, még a pápa halála előtt bejelentették, hogy a szentatya súlyos egészségi állapota miatt elhalasztották a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Szlovákia) hétfőre és keddre tervezett lengyelországi csúcstalálkozóját, mint ahogy törölték Dominique de Villepin francia belügyminiszter varsói látogatását is.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek