Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

II. János Pál mindannyiunk személyes jótevője volt

"Most egy olyan embertől készülünk elbúcsúzni, aki mindannyiunk személyes jótevője volt, mi magyarok gondolhatunk rá úgy, mint a saját jótevőnkre, egy olyan emberre, (...) aki segíteni akart rajtunk élete utolsó pillanatáig" - mondta Orbán Viktor vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában.


Dátum: 2005-04-03 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:37.301964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hangsúlyozta: II. János Pál első pápai minőségében celebrált miséjét a "ne féljetek" bibliai mondatára alapozta, és amikor megválasztását követően először látogatott szülőhazájába, az akkor még kommunista Lengyelországba, az ott tartott szertartás is ugyanezen gondolat köré szerveződött.

A II. János Pál a kommunista világban azt mondta ki, hogy ne féljetek, mert mindannyitoknak joga van az Istenhez, a hithez, az emberi jogokhoz, az emberi méltósághoz, és ha nem féltek akkor sikerülni fog felépíteni egy emberségesebb világot - tette hozzá.

"Ez az üzenet (...) talán az első helyen szerepel azon tények között, amelyek megrendítették az akkori szabadság nélküli, elnyomásra épülő politikai rendszereket Közép-Európában" - mondta. Nem is véletlen az a merénylet, ami néhány évvel később bekövetkezett - fűzte hozzá.

Kiemelte: az a gondolat, hogy ha nem félünk, akkor közösen sikerülhet felépíteni egy emberségesebb világot, ma éppúgy aktuális, mint amikor II. János Pál első pápai miséjét tartotta.

Orbán Viktor arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy sokan konzervatívként jellemezték a pápát azt mondta: II. János Pál "krisztusi ember volt, a hit, remény és szeretet képviselője a világban élete utolsó percéig, és ez felette áll minden politikai kategóriának".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek