Gyászmise lesz hétfőn a Szent István-bazilikában
Gyászmisén emlékeznek meg II. János Pál pápáról hétfőn 18 órakor a budapesti Szent István-bazilikában - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a katolikus egyházfő halálhírének hivatalos vatikáni bejelentése után az MTI-vel.
Dátum: 2005-04-03 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:38.234491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szentatyánkért az ünnepélyes gyászmisét 2005. április 4-én, hétfőn 18.00 órakor a budapesti Szent István-bazilikában celebráljuk" - tájékoztatták az MTI-t.
A pápa halála miatt Magyarországon is megszólalnak majd a harangok, várhatóan külön imádságot mondanak a hívek a templomokban és gyászlobogót helyeznek el az egyházi épületeken.
A pápáért szólnak a harangok a déli harangozás után
A hagyományos déli harangszó után vasárnap szólaljon meg a harang a pápa emlékére minden magyarországi katolikus templomban - kéri a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a plébániákat.
"Vasárnap délben a déli harangszó után szólaljon meg a harang minden hazai katolikus templomban és a szerdai temetésig legalább naponta egy alkalommal szóljon minden hazai katolikus templom harangja II. János Pál pápa emlékére" - olvasható a Magyar Katolikus Egyház internetes honlapján.
A püspöki konferencia tagjai hétfőn gyászmisét mutatnak be a szombaton elhunyt katolikus egyházfőért a budapesti Szent István-bazilikában.
Az MKPK arra kéri az egyházközségeket és a katolikus intézményeket, hogy minden katolikus közösségben a közeli napokban mutassanak be szentmisét II. János Pál pápáért - közölte a testület.
MTI - fideszfrakcio.hu