Erdélyben harangzúgással, szentmisékkel, imádsággal emlékeznek
"Imádkozzunk mindannyian azért, hogy az elhunyt pápa minél előbb a feltámadt és megdicsőült Krisztus országának boldog részese lehessen, Szent Péter apostol örökébe pedig alkalmas és méltó pásztor kerüljön, aki tovább vezeti egyházunkat az üdvösség felé" - írta Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye főesperesi hivatalaihoz intézett felhívásában.
Dátum: 2005-04-03 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:38.552666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vasárnap az MTI bukaresti irodájához is eljuttatott felhívásában az érsek az elhunyt II. János Pál temetésével kapcsolatban elrendelte: a temetés napjáig a főegyházmegye minden templomában reggel, délben és este öt-öt percig húzzák meg a harangokat, a temetés napján pedig tíz percig harangozzanak. A lelkipásztorok buzdítsák a híveket, hogy szentmiséiket és szentáldozásaikat, imádságaikat, jótetteiket és szenvedéseiket ajánlják fel a megboldogult pápa emlékére. A temetés után pedig, az új pápa megválasztásáig a szentmise egyetemes könyörgéseiben imádkozzanak a Szentlélek Isten felvilágosító kegyelméért.
MTI - fideszfrakcio.hu