Kocsis Elemér: II. János Pál a kiengesztelés és a béke nagy embere volt
Keveseknek adatott meg a Magyarországi Református Egyházban mint nekem, hogy másfél órát tölthettem II. János Pállal együtt. Éppen ezért mélyen megrendülten vettem halálának hírét, meg vagyok győződve, hogy nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész keresztyénség, sőt az egész emberiség egy jóakarattal teljes, nagy embert veszített - mondta az MTI-nek vasárnap Kocsis Elemér nyugalmazott református püspök, aki felelevenítette a pápa 1991-ben, a kálvinista Rómában, Debrecenben tett látogatásának eddig kevésbé ismert részleteit.
Dátum: 2005-04-03 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:40.092496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Úgy ismertem meg már az első pillanattól, mint krisztusi szeretettől áthatott embert akinek hatalmas kapcsolatteremtő ereje van" - mondta Kocsi Elemér, aki a pápalátogatás idején a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke volt.
Felidézte, hogy a pápa mosolyogva érkezett meg a Nagytemplom elé, s amint meglátta a kordon mögötti tömeget, nem a templomba indult a piros szőnyegen, hanem ellenkező irányba. "Hiszen ők rám várnak" - mondta II. János Pál és odalépve a templomból kívül rekedtekhez sokakkal kezet fogott, mint ahogy később a templomban is a padok szélén ülőkkel.
"Ez meghatotta a gyülekezetet, s megadta a lelkületét az egész istentiszteletnek azáltal, hogy amíg bevonultunk az úr asztaláig sokakkal kézfogással találkozott" - mondta a püspök hozzátéve: "ahogy mellette ültem az úr asztalánál, azt éreztem, hogy ez az ember isten embere. Nem egy mágus, aki karizmatikus képességével, vagy retorikai erejével akarja az embereket megfogni, hanem egy olyan ember, aki befelé és fölfelé figyel, istenre figyel, ugyanakkor látja az embereket is és érzi az emberek felől őfelé sugárzó szeretetet. Imádkozott és figyelt, és a legfontosabbakat mondta csak, mint a próféták".
Kocsis Elemér szerint II. János Pál pápa "egyszer s mindenkorra elkötelezte magát az ökumené mellett, az ökumenizmus mellett, s ezt ilyen tömören először a Nagytemplomban mondta ki".
"Bátor ember volt II. János Pál: előtte senki nem merte megtenni (...), hogy bocsánatot kérjen az ellenreformáció bűneiért. Ez a hit bátorsága volt" - utalt Kocsis Elemér arra is, hogy a pápa a
Gályarabok emlékművéhez koszorút vitt.
Ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy a protokollban úgy szerepelt, hogy a pápa nem megy át a templomkertbe koszorúzni. "Amikor azonban látta a felé sugárzó szeretetet, akkor megkérdezte tőlem, akarja-e a gyülekezet, akarjuk-e, hogy megkoszorúzza személyesen az emlékművet, és természetesen én azt válaszoltam, kérjük őt, ha van ideje maradjon velünk, s Ő megtette és megkoszorúzta az emlékművet. Ez nem volt előre látható, ezt ott döntötte el a templomban. A hit bátorságával lépett, ez olyan tette volt, a kiengesztelésnek egy olyan tette, ami egyháztörténeti jelentőségű marad" - idézte fel a
részleteket a református püspök.
Kocsis Elemér felidézte azt is, hogy "abban az időben a lelkekben sok belső vívódás volt, hogy vajon el kell-e jönni a Nagytemplomba II. János Pálnak, meg kell-e koszorúzni a gályarabok emlékművét?" Arra a kérdésre ugyanis, hogy mikor lesz a világvége, akkor az volt a válasz: amikor a római pápa belép a debreceni Református Nagytemplomba.
"Ő belépett, de nem lett a világnak vége, hanem annak a világnak lett vége, amikor a római katolikus egyház és a magyar evangéliumi egyházak, történelmi egyházak között harag, félreértés és gyűlölség volt. Reméljük, hogy ennek egyszer s mindenkorra vége lesz, vége van, amiben nagy szerepe volt a pápának, ennek a nagy tettnek. Mindenkit lefegyverzett ezzel, aki ellene volt, mert a katolikusok és a protestánsok között is voltak ellene, hogy ő a Nagytemplomba jöjjön" - mondta.
Hozzátette: II. János Pál az engesztelés nagy embere volt. "Amikor a szertartás végeztével a gályarabok emlékművénél azt mondtam, hogy ez a szentlélek műve volt, azt válaszolta: nála nélkül semmit nem tehetünk". "Most, hogy visszagondolok rá, az életművére, amelyikbe szorosan beillett mindaz ami a Nagytemplomban történt, azt kell mondani: a kiengesztelés és a béke nagy embere volt és példája követőkre vár" - mondta Kocsis Elemér az MTI-nek.
MTI - fideszfrakcio.hu