Az Országos Cigány Önkormányzat részvétnyilvánítása
Az OCÖ fájdalommal értesült, hogy a Szentatya hosszú betegeskedés és szenvedések után tegnap este megtért az Úrhoz II. János Pál.
Dátum: 2005-04-03 19:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:40.404443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Cigány Önkormányzat vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint II. János Pál emberfeletti kitartása, és bátorsága méltó példa mindenki számára - a pápák között elsőként nyújtotta szerető jobbját a nehéz sorsú, ám hitét soha el nem veszítő magyarországi cigány közösség felé.
"A Szentatya áldása megerősítette roma honfitársainkat keresztényi hitükben, ami sokunk számára az egyetlen támasz nehéz, számító, könyörtelen világunkban" - áll a közleményben.
Vasárnap roma hívők százai imádkoznak a Szentatya lelki üdvéért a magyarországi cigányság legjelentősebb búcsújáró helyén, Csatkán. Az este 6 órakor kezdődő misén részt vesznek az Országos Cigány Önkormányzat vezetői, köztük Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke is.
A misét követően a hívők a II. János Pál által 2003-ban megáldott feszületet a budapesti Szent István térre hozzák, ahol este fél 10-től virrasztás kezdődik.
MTI - fideszfrakcio.hu