Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyászmise a Notre Dame-ban Chirac részvételével

Jacques Chirac francia elnök és Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök részvételével gyászmisét mutattak be vasárnap este az elhunyt pápa tiszteletére a párizsi Notre Dame székesegyházban.


Dátum: 2005-04-03 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:43.216845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szertartást Párizs érseke, André Vingt-Trois vezette, a mise alatt Franciaország valamennyi harangja egyszerre megkondult. A székesegyház előtti téren 10 ezer fős tömeg hallgatta a szentmisét.

Előzőleg Jacques Chirac a "béke, a megbékélés és a párbeszéd fáradhatatlan zarándokaként" méltatta II. János Pál pápát a francia elnöki palotából közvetített megemlékezésében. A köztársasági elnök szerint a pápa halálával "az emberi méltóság fáradhatatlan védelmezőjét" veszítette el az emberiség.

Lourdes-ban, a pápa halála előtti utolsó zarándoklatának színhelyén, 28 misét mutattak be II. János Pál emlékére vasárnap folyamán. Az államfőknek kijáró republikánus szokásoknak megfelelően 24 órára félárbocra eresztették a zászlókat minden francia középületen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek