Kóka volt üzlettársát helyezte pozícióba
Elenderes szakemberekkel fiatalít a Gazdasági Minisztérium. Kóka János szerint nincs abban semmi rendkívüli, hogy korábbi üzlettársát helyezi pozícióba. Szerinte a jó szakemberek hatékonyabban fogják elosztani, azt a kevés pénzt, ami a költségvetésben van.
Dátum: 2005-04-03 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:44.415529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az útgazdálkodási igazgatóság frissen kinevezett elnöke Kóka János korábbi cégét irányította egészen péntekig. A cég internetes honlapjának tanusága szerint jelenleg is vannak állami megrendelései. A miniszter korábbi üzlettársa ezentúl 80 milliárd forint felett rendelkezik a minisztériumban. Ezt az összeget próbálja meg hatékonyabban elosztani. Kovács Ferenc közlekedési ügyekért felelő államtitkárnak állítólag azért kellett távoznia, mert fenntartásai voltak Horváth László kinevezése miatt. Kóka János a Hír TV kérdésre megerősítette: ha valaki jó szakember, akkor nem számít, hogy üzlettársa volt-e vagy sem.
A gazdasági úgy fogalmazott: "Horváth László úrral a kapcsolatom nagyon jó. És nagyon örülök neki, hogy olyen emberrel dolgozhatok együtt, akivel nagyon hosszú ideig együtt dolgoztam. Megbízom a szakmaiságában, hiszen őt több, mint két évvel ezelőtt a Vas megyei közútkezelő felügyelőbizotsságába választották."
A miniszter nagyon büszke arra, hogy ilyen kiváló szakembereket tud az államigazgatásba csábítani. Kóka János szerint akkor, amikor a magyar utak 70 százaléka szinte járhatatlan szükség volt egy dinamikus váltásra. A helyettes államtitkári posztot ezentúl Horváth Zsolt látja el.
Forrás: www.hirtv.hu, 2005. április 3.
fideszfrakcio.hu