Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent István napok Esztergomban

Az idén hatodik alkalommal tiszteleg Szent István államalapító király emléke, történelemformáló, sorsfordító tevékenysége előtt szülővárosának, Esztergomnak a lakossága augusztus 16-a és 20-a között - tájékoztattak a szervezők.


Dátum: 2002-08-14 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:08.925832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondták: a Széchenyi tér ez idő alatt a középkori mesterségek terévé alakul át, ahol kézművesek és népi iparművészek mutatják be fortélyaikat, s az érdeklődők el is sajátíthatják a fogásokat.

A Szent György Lovagrend katonai hagyományőrző tagozata, az Aranysólyom Lovagrend és a Magyarok Európában Európáért Alapítvány tagjai lovagi tornabemutatót tartanak.

Az öt nap során tucatnyi koncertre, színi- és bábelőadásra, valamint a testvérvárosi együttesek műsorára is sor kerül.

Az Erzsébet parkban augusztus 18-a és 20-a között életre kel a magyar királyok udvara, s felelevenítik a középkori hagyományokat.

A kapcsolódó programok közül kiemelkedik a XIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé pénteki megnyitása a Vár Rondellájában, valamint a Szörényi-trilógia: az Attila - Isten kardja című zenedráma péntek esti, az István, a király című rockopera szombat és kedd esti, továbbá a Veled, Uram! című történelmi opera vasárnap esti előadása a Várszínházban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek