Nemzeti konzultáció a vidék helyzetéről: a Magosz részt kíván venni a faluparlamentek munkájában
A Nemzeti Konzultációs Testület hétfői ülésén, amelyen a gazdák, és a magyar vidék helyzetéről esett szó, Jakab Istvánt, a MAGOSZ elnökét látták vendégül, aki bejelentette: bekapcsolódnak az alakuló faluparlamentek munkájába.
Dátum: 2005-04-04 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:51.208945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Segítségnyújtás a gazdák jobb érdekérvényesítéséhez
Az Orbán Viktor kezdeményezésére létrejött szervezet, amely a demokrácia, a közbeszéd megújítását tűzte ki céljául, a nemzeti konzultációs programsorozat keretében első alkalommal a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökét látta vendégül. A megbeszélésen a magyar falu helyzetét vitatják meg a testület tagjai, és tájékoztatást kaptak a gazdatüntetés eseményeiről is, hogy megvizsgálják, a faluparlamentek fórumai milyen segítséget nyújthatnak a gazdáknak annak érdekében, hogy ne kelljen az utcára vonulniuk érdekeik érvényesítéséhez - tájékoztatta az újságírókat Kudlik Júlia, a szervezet szóvivője.
A vidéki emberek összefogtak, és képesek tenni a saját érdekükben
Jakab István elmondta: a gazdák köszönettel fogadják ezt a meghívást, azt hogy "a testület foglalkozik a vidék, és gazdák ügyeivel". Ma is az a célunk, hogy az európai uniós csatlakozást követő években a magyar gazdák, a vidéken élő polgárok sikerként tekintsenek ezekre az évekre - tette hozzá. Kiemelte a vidék problémáról adott pontos helyzetértékelés fontosságát, amelyhez - mint mondta - az egész ország érdekében nélkülözhetetlen az egyeztetések lefolytatása. A Nemzeti Konzultációs Testületnek adott beszámolójában kifejtette, hogy "miért és hogyan alakult ki a háromhetes demonstráció", hogyan látják, mi lehet a megoldása ezeknek a problémáknak. Arról is szó esett az ülésen, hogy a hogyan látják a vidéki emberek helyzetét. Aláhúzta: a vidéken élők - nagyrészt a gazdademonstrációnak köszönhetően, és az előttük álló időszak várható nehézségei miatt - "igen élénken foglalkoznak a sorsukkal, családjuk helyzetével, összefogtak, akarnak és képesek is tenni a saját érdekükben". Ezért a MAGOSZ - fűzte hozzá - segítséget nyújt az alakuló faluparlamentek munkájában, meg szeretné ismerni a vidéki emberekhez eljuttatandó kérdőíveket, amelyet el szeretnék juttatni tagjaikhoz is.
Újságírói kérdésre válaszolva Jakab István kifejtette: azért kívánnak részt venni ebben a munkában, mert "rólunk, a mi életünkről szól", és a MAGOSZ vezetői minden fórumon részt vesznek, amelyre meghívják őket, és kíváncsiak a véleményükre, arra, hogy hogyan látják saját helyzetüket. "Várom a meghívót a jelenlegi kormánypártoktól, hogy lehetővé teszik a számunkra, hogy érdemben, partnerség keretében el tudjuk mondani a véleményünket, hogy hogyan is állnak a dolgok, és hogyan látjuk a jövőnket" - jelentette ki.
Kép és szöveg: B.E. - Fidesz Webszerkeszőség
fideszfrakcio.hu