Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának nyilatkozata

A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata - amely a világba szétszóródott magyar református egyháztesteket képviseli - 2002. augusztus 12-én, Miskolcon tartott zsinati ülésén az alábbi nyilatkozatot fogadta el, és felhívja az érintett magyarországi parlamenti, illetve kormányzati szervek figyelmét ennek megfontolására.


Dátum: 2002-08-14 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:09.271283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Kérjük a magyar parlamentet, hogy a státusztörvényt - amelyet annak idején 90 százalékos többséggel fogadott el a Magyar Országgyűlés - továbbra is szíveskedjék támogatni, őrizze meg értékeit, segítse megvalósulását.

- Tisztelettel kérjük a Magyar Köztársaság kormányát arra, hogy az Illyés Közalapítvány működését a jövőben is támogassa, és tegye lehetővé a határon túli magyarság fokozott megsegítését, ami a jelen helyzetben is elengedhetetlenül szükséges.

- A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata ragaszkodik a történelmi egyházak megjelöléshez, hiszen az elmúlt időszak egyértelműen bizonyította ennek a kifejezésnek pozitív tartalmát és egyértelműségét.

- A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata az átvilágítás ügyében továbbra is magáénak vallja Berekfürdőn, a Magyar Református Világszövetséggel közösen megfogalmazott álláspontját, ugyanakkor figyelemmel van azokra a tényekre is, amelyek során az egyes tagegyházakban az érintettek listája napvilágra került és így az átvilágítás ügye ezeknél a tagegyházaknál valójában okafogyottá vált.

- A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata nehezményezi, hogy a Benes-dekrétumok lezáratlan és rendezetlen ügye a mai napig károsan befolyásolja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház életét. Kérjük az illetékes testületeket, szíveskedjenek mindent elkövetni annak érdekében, hogy végre szűnjön meg ez a múltból örökölt teher.

- Aggodalommal tölt el bennünket a magyar népesség rohamos csökkenése, amely miatt Isten és ember előtt is felelős gondolkodásra intjük azokat, akik ebben a kérdésben döntéshozó jogkörrel rendelkeznek.

A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata imádkozó szolgálatában hordozza jelen nyilatkozatának megvalósulását, és áldozatos segítséget kíván adni mindazoknak, akik ennek teljesedését munkálják.

Dr. Erdélyi Géza

lelkészi elnök

Rimaszombat

Dr. Hegedűs Loránt

ügyvezető elnök

Budapest

Dr. Bodnár Ákos

világi elnök

Budapest

A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata képviseletében

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek