"Nagyajólét": harmincháromszor emelt adót és járulékot a kormány
Miközben az Európai Unióban és az unión kívül is az országok kormányai arra törekszenek, hogy adó- és járulékcsökkentéssel versenyképessé tegyék országukat, addig Magyarországon a Medgyessy- Gyurcsány-kormány egyre több terhet rak a munkavállalókra, a családokra és a nyugdíjasokra. Harmincháromszor emelt adót és járulékot, saját egyre gyengébb szolgáltatásait - mondta Lázár Mózes hétfői interpellációjában.
Dátum: 2005-04-04 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:53.973236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miért nem akarja a Gyurcsány- Medgyessy-kormány csökkenteni a munkavállalók és a munkahelyeket teremtő vállalkozások terheit, avagy miért nem akarja támogatni a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség adócsökkentési törvényjavaslatát címmel Lázár Mózes fideszes képviselő interpellációt intézett Draskovics Tibor pénzügyminiszterhez.
- Gondoljunk csak például a kiszámíthatatlan postai kézbesítésekre - legutóbb átlagosan több mint 50 százalékkal megemelte. Na meg a saját fizetését 100 százalékkal, vagyis a duplájára. Nem csoda ezután, ha a kormánytagok sorra úgy nyilatkoznak, mintha nem is Magyarországon élnének. Emlékezzünk arra, amikor őszinteségi rohamában Gyurcsány Ferenc kijelentette, nagy a jólét. Az más kérdés, hogy kommunikációs tanácsadói ezután megfedték, és saját véleményének visszavonását javasolták neki. Ettől ő még tényleg azt gondolta - és így lett miniszterelnök -‚ hogy jól élnek az emberek - mondta a képviselő.
De említhetnénk az MSZP-SZDSZ kormány pénzügyi tárcájának államtitkárát, Önt is, aki azt mondta, szintén őszintén, hogy a munkanélküliség szintje elfogadható hazáikban. Hát ö sem járt még az ország nagy részén. Vagy ha járt is nem látott csak nézett. Ezek után nem csoda, ha az MSZP és az SZDSZ úgynevezett adóreform bizottsága immáron mindenki számára nyilvánvalóan média és kommunikációs bizottsággá, egy újabb dumabizottsággá vált - tette hozzá Lázár Mózes.
Aztán megszólalt a sok hímezés-hámozás után újra egy őszinte hang. Az Amerikai és Kanadai Kereskedelmi Kamarák 2005. március 10-i találkozóján Ön kijelentette: "nem lesz általános adóteher-csökkentés". Tehát minden tévénéző és rádióhallgató számára is elismétlem Draskovics Tibor szavait. "Nem lesz általános adóteher-csökkentés." Vagyis a nyugdíjasok és a gyermekes családok ezután is a legmagasabb áfát fizetik Európában, bár a nyugdíjak a harmadát éri csak, mint az országok többségében, a család- fenntartók fizetése pedig épp, hogy a felénél ér többet, mint más országokban - fogalmazott a politikus.
Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Kérdéseim a következők:
1. Miért nem meri az MSZP-SZDSZ kormány megtárgyalni a parlamentben a Fidesz munkavállalók, családok nyugdíjasok életkörülményeit javító törvényjavaslatát?
2. Miért nem támogatja a Gyurcsány- Medgyessy-kormány javaslatunkat, hogy a TB járulék 29 százalékról 24 százalékra csökkenjen. Miért nem támogatja, hogy a 25 százalékos áfa 19-re, a 15 százalékos áfa-kulcs pedig 10 százalékra csökkenjen?
Katona Tamás államtitkár válaszában elmondta: a kormánynak van programja az adórendszer átalakítására. Az államtitkár szerint a személyi jövedelemadó az elmúlt három évben jelentősen csökkent, akárcsak a vállalkozók nyereségadója. Szó sincs arról, amit az interpelláló elmondott - fogalmazott az államtitkár. Örülne, ha a Fidesz javaslata napirendre kerülne tette hozzá.
Lázár Mózes viszontválaszában kijelentette: az államtitkár nem válaszolt a kérdéseire, csupán cinikus, flegma és személyeskedő megjegyzéseket tett. Ha Katona Tamás nem az államtitkári székben ülne, maga sem fogadná el saját válaszát, mondta.
A fideszes képviselő felsorolta az elmúl években a kormány által bevezetett adókat és illetékeket.
Lázár Mózes nem fogadta el az államtitkár válaszát.
fideszfrakcio.hu