Az Állami Számvevőszék vizsgálja a privatiizációs céget
Az Állami Számvevőszék a 2005. évi vizsgálati terve szerint ellenőrzi az ÁPV Rt-t, és ezen belül külön is ellenőrzi a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációját.
Dátum: 2005-04-04 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:56.072926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által többször is kifogásolt Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációját az Állami Számvevőszék is megvizsgálja.
Erről Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke levélben tájékoztatta az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának fideszes delegáltját. Az ÁSZ ugyanis a 2005. évi vizsgálati terve szerint ellenőrzi az ÁPV Rt-t, és ezen belül külön is ellenőrzi a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációját.
A vizsgálati jelentés várhatóan ez év augusztusában került nyilvánosságra.
Budapest, 2005. április 4.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport