Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meredek pálya

A szokottnál is rózsaszínűbb jövőképet vázolt fel középtávú gazdaságpolitikai programjában a kormány. A kincstári optimizmust az európai uniós csatlakozás vélhető közelsége valamelyest megmagyarázza, ám bármely, józanul gondolkodó lény rájöhet arra, hogy a tervben enyhén szólva is túl sok a kockázat. (Rájöhettek erre a program készítői is, mert egy rosszabb körülményekkel számoló forgatókönyvet is beillesztettek a legújabb dokumentumba.)


Dátum: 2002-08-14 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:09.897999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A meredeken javuló mutatókat a száznapos programba foglalt jóléti intézkedések hatásaival együtt óhajtja látni a kormány: a gond csak az, hogy ezek a jóléti lépések úgy hiányoznak a magyar gazdaságnak, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Fogadni merek, hogy a pénzügyi tárca vezetője a lelke mélyén a pokolba kívánja a béremeléseket és az egyéb könnyítéseket, de hát a "szavatartó kormány"-vircsaft miatt már nincs visszaút.

Elég megnézni az államháztartás számait: a hiányt hét hónap után sikerült felküzdeni az egész évre tervezett szint fölé, így az a GDP-hez mérten év végére nagyjából hatszázalékos lesz. A program ennek megfelelően drákói szigort helyez kilátásba, és a következő két évre 1,5-1,5 százalékpontos hiánycsökkentéssel számol. Ennek a hihetetlen éleslátásról tanúskodó tervnek csak néhány lépés mond ellent, úgy mint: drasztikus béremelések a közszférában, adómentes minimálbér, bánatpénz a nyugdíjasoknak, az állami beruházások további erősítése, széles körű adócsökkentés. Lehet, hogy kissé műveletlen vagyok, de én még nem láttam olyan közgazdászt, aki a csökkenő adóbevételek és a bővülő állami kiadások mellett jobb államháztartási egyenlegben reménykedik.

A minden gazdaság rákfenéjének tartott inflációval szemben is kissé "hezitatívnak" tűnik a kormányzati fellépés. Az idei, rekordméretű bérkiáramlás után nem valószínű, hogy jövőre egyszer csak mindenki bérstopot hirdet: annál is inkább, mert a közszférában végrehajtott emelések a versenyszektorban biztos, hogy nem maradnak nyom nélkül. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy a közszféra munkavállalói a végrehajtott emelések után elégedetten dőlnének hátra a karosszékben. Figyelmeztető jel mindenesetre, hogy a szakszervezetek képviselői már több helyen nemtetszésüket fejezték a jövőre tervezett, igen szolid mértékű reálbérnövekmény miatt, és nem hiszem, hogy ez csak a kezdeti felindulás műve lenne. (Bár az is tény, hogy egyes szakszervezetek - de legalábbis vezetőik - közelebb állnak a jelenlegi kormányhoz, mint az általuk képviselt dolgozókhoz.) Aggasztó jelnek tekinthető az infláció szempontjából a több ízben nyíltan tagadott, de egyre inkább elkerülhetetlen áremelés az energiaszektorban, illetve egyes jövedéki termékeknél.

Persze, mint minden középtávú tervben, ebben is szerepel utalás a világgazdaság meghatározó szerepére: nem garantálható a fellendülés az idei év második felében, az USA nem kellően stabil, az olajár alakulása meghatározó, s ami a legfontosabb, hogy kis, nyitott gazdaság vagyunk, együtt mozgunk mindenkivel.

Azon túl, hogy ezek az érvek igazak, egyvalamire még mindig biztosan jók: bukta esetén sűrűn lehet hangoztatni őket.

Barát Mihály, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek