Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét mozog a világ legnagyobb jéghegye

Mozgásba lendült a világ legnagyobb jéghegye, a 160 kilométeres B-15A. A Déli-sarkvidéket övező vizeken található jégmező mozgásával veszélyezteti a környéken élő pingvinek életciklusát, valamint gátolja az Antarktiszon lévő kutatóállomások felé tartó ellátó hajókat.


Dátum: 2005-04-04 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:59.376153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A B-15A jelű 160 kilométer hosszú jéghegy víztartalma annyi, mint a Nílus 80 évi vízhozama. A Manhattan méreteivel rendelkező jégmező három hónap után indult meg újból, közölte Lou Sanson, az új-zélandi kormány egyik tudományos intézetének a vezetője.

A gigantikus jéghegy három kutatóállomást - az amerikai McMurdot, az új-zélandi Scott-bázist és az olasz Terra Novát - foszthatja meg az élelmiszer- és a fűtőanyag-ellátástól. A McMurdo kutatóállomás felé vezető tengeri úton a jégtörőknek 50 kilométeres szakaszon sikerült feltörniük jeget, így lehetséges a hajóközlekedés.

Jön a nyári tél

Ezen a kutatóállomáson a sarki nyár idején ezren dolgoznak, az antarktiszi tél beálltával azonban csak százan maradnak ott, a hozzá közeli Scott-bázison pedig szezonálisan százan, illetve tizenketten tartózkodnak állandó jelleggel.

A jéghegy a helyi több tízezres pingvinpopulációt éhezéssel fenyegeti, mert a felnőtt madarakat, több mint 180 kilométeres partszakaszon gátolja abban, hogy élelmüket a nyílt tengerből szerezzék be.

Jön a nyári tél

Mielőtt a B-15A januárban leállt, a tudósok attól tartottak, hogy a jéghegy egy 70 kilométer hosszú jégmezővel ütközhet, amelyet Drygalski jégnyúlványnak neveznek. A B-15A most naponta egy kilométert tesz meg felé haladva. A kutatók szerint azonban már elmúlt a közvetlen ütközés veszélye.

Jelenleg úgy néz ki, hogy jó irányban mozog a jéghegy, de a tudósok felhívták arra is figyelmet, hogy jéghegyek mozgása meglehetősen szeszélyes, és ezek a roppant jégmonstrumok bármikor irányt válthatnak.

index.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek