Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állami kárenyhítésre vár a belvízzel sújtott Doboz

A földművelésügyi miniszterhez fordult Erdős Norbert fideszes országgyűlési képviselő, a Dobozt az utóbbi években többször sújtó belvíz okozta károk miatt.


Dátum: 2005-04-04 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:01.790243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tavaly próbáltam elérni, hogy a több mint negyedmilliárd forintos belvíz- és jégkárt szenvedett dobozi gazdákat részesítsék kárenyhítésben. Ha az utólagos kárenyhítés ennyire nehézkes - talán már kilátástalannak mondható -, akkor a megelőzésre kell minél több energiát fordítanunk, és megvizsgálnunk a vízgazdálkodási társulatok állami támogatásának hatékonyságát" - nyilatkozta a honatya.

"Doboz az idén is megszenvedte a belvizet és az árvizveszélyt, ezért reméljük, hogy a tavalyi gyakorlattal ellentétben számíthatunk állami kárenyhítésre" - mondta Szatmári János polgármester. A településen tavaly kezdtek el egy 3 éves programot a belvízelvezető rendszer kiépítésére és felújítására.

Forrás: Békés Megyei Hírlap, 2005. április 4.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek