Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romániai kapcsolatairól faggatják Medgyessyt

Medgyessy Péter romániai üzleti kapcsolatairól és a miniszterelnök helyi barátja, Mudura Sándor vállalkozásának nyújtott magyar hitelről tett fel kérdéseket Bóka István, a Fidesz országgyűlési képviselője a kormányfőnek.


Dátum: 2002-08-14 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:10.192137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erdélyi látogatása alkalmával tárgyalt-e barátjával, Mudura Sándorral a nagyváradi bevásárlóközpont felépítéséről és finanszírozásáról? - kérdezte többek között Medgyessy Péterhez intézett levelében Bóka István. A képviselő - mint írja - meglepetéssel olvasta lapunk múlt heti cikkét arról, miként nyújtott már a kormányváltás után 10,6 millió eurós hitelt a Lotus Market nevű bevásárlóközpont felépítéséhez az állami érdekeltségű Eximbank. A beruházásban közvetve Mudura Sándor és a Horn-kormány autópálya-építő favoritja, a Betonút Rt. is érdekelt.

Bóka levelében arról faggatja a kormányfőt: mi indokolta a stratégiaváltást az Eximbanknál, amely korábban éppen a túl nagy kockázat miatt nem nyújtott hiteleket romániai beruházásokhoz, illetve mi biztosítéka van annak, hogy az esetleges kárt nem a magyar adófizetőknek kell megfizetni. A több mint két és félmilliárd forintos hitelt ugyanis az a Magyar Exporthitel-biztosító Rt. garantálja, amelynek vezetőségét az új kormány összevonta az Eximbank vezérkarával. Ilyen módon a kockázatot önmagának garantálja a hitelintézet. A képviselő rámutat: az Eximbank az új kormány beiktatása után alig három héttel sietett az egyébként majdnem kész plaza építőinek segítségére. - Mi indokolta a sietséget? - teszi fel a kérdést. Az iránt is érdeklődik: kik bújnak meg a Britton Interinvest Limited Liability Co. nevű off-shore cég mögött. Ez a vállalkozás a plazaberuházó Lotus Market Rt. egyik gazdája, a BR Immobilia Kft. többségi tulajdonosa.

Emlékezetes: a román lapok beszámoltak a "Medgyessy Péter erdélyi barátainak nyújtott hitelről", amelynek kockázatát "a magyar államkassza viseli". Lapunk múlt hét szerdán idézte fel: a kormányfő közelmúltbeli kolozsvári látogatásán az Adrian Nastaséval való találkozás után kétnapos magánprogramon vett részt Nagyváradon. Házigazdája egy helyi barát, a Ziua napilap által "kétes hírű üzletembernek" nevezett Mudura Sándor volt. Medgyessy ellátogatott a vendéglátója vállalkozásában épülő bevásárlóközponthoz is. Mudura - aki egy cégén keresztül ötvenszázalékos érdekeltséggel bír a plazaberuházó cégben - a Ziarul Financiar nevű országos napilapnak úgy nyilatkozott: Medgyessyt 1988 óta ismeri, akkor egy vegyesvállalatot akart létesíteni Magyarországon.

Magyar Nemzet, Huth Gergely

Kapcsolódó elemek