Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány csak a kommunikációs panelekben alkot újat

Hatmilliárd forintos állami panel-felújítási program indulhat még az idén a következő évi költségvetés terhére - közölte Fegyverneky Sándor, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnökhelyettese hétfőn az MTI-vel. A Fidesz viszont azt hangsúlyozza, hogy már 2001-ben döntött az Orbán-kormány a panelfelújítási programról.


Dátum: 2005-04-04 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:02.691176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A program azokat a nagyvárosokat, megyei jogú városokat célozza meg, ahol az önkormányzatok már felkészültek az együttműködésre - mondta Fegyverneky egy szakmai konferenciát követően.

Illés Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője erre reagálva az MTI-nek kijelentette: a párt célja, hogy a panellakásokban élők életminősége javuljon, a felújítások révén költségeik csökkenjenek, és nőjön a felújított lakások értéke.

Hozzátette: már 2001-ben döntött az Orbán-kormány a panelfelújítási programról, és aggódnak a késedelemért. Megjegyezte: a kormány által most rendelkezésre bocsátott pénz egy részét már a múlt évi pályázatok lekötötték, azaz a pénz egy része a korábbi pályázatok kielégítésére megy el.

Az önkormányzatok "jelen pillanatban nem rendelkeznek pénzügyi forrásokkal", így a párt azt vélelmezi, nem is tudnak majd élni a lehetőséggel. Emellett a lakosságnak is komoly terhet jelent, hogy a költségek egyharmadát kell állniuk, ezért szükség lenne összekapcsolni a panelprogramot a lakásvásárlási hitelek átalakításával, vagy hogy a magánszemélyek lakásukra fordított befektetéseinek meghatározott százaléka leírható legyen az adóból - tette hozzá.

Kijelentette: a panelfelújítási programot össze kell kapcsolni panellakásokban élők, távfűtést használók állami támogatásának megvalósításával.

A területfejlesztésért felelős miniszterhez tartozó OLÉH elnökhelyettese a szakmai konferencián arról is beszélt, hogy Budapest egyik legizgalmasabb lakásegyüttesét az úgynevezett gangos lakóházak adják, ahol a térszerkezetnek köszönhetően természetes egységben és, mint mondta, "szociális mixben" tudtak együtt élni a különböző szociális helyzetben lévő családok.

Közölte, úgy látja, a mai lakásépítéseknél is tekintettel kellene lenni arra, hogy a különböző társadalmi csoportok ne különüljenek el térben egymástól.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek