Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ahmed Korei vezeti a pápa temetésén részt vevő palesztin küldöttséget

Ahmed Korei kormányfő vezeti a II. János Pál pápa temetésén részt vevő palesztin küldöttséget - közölte hétfőn egy palesztin illetékes.


Dátum: 2005-04-04 20:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:05.162595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korei szerdán utazik Rómába nagy létszámú küldöttség élén, hogy részt vegyen a katolikus egyházfő pénteki temetésén - közölte a kormányfő kabinetjének egyik illetékese. Ahmed Korei vasárnaptól háromnapos gyászt rendelt el a pápa halála miatt.

A jeruzsálemi latin patriarkátus szerdán a tervek szerint misét mutat be a Jeruzsálem óvárosában álló Szent Sír-templomban II. János Pál, "a béke zarándoka" emlékére.

Betlehemben, ahol a hagyomány szerint Jézus Krisztus megszületett, hétfő reggel a Születés templomában mutattak be misét a szombaton elhunyt pápa emlékére. A Betlehem melletti Deise menekülttáborban, ahol a pápa 2000-ben történelmi látogatást tett, fekete lobogókat tűztek ki, s II. János Pált Jasszer Arafat néhai palesztin elnökkel együtt ábrázoló, a pápa szentföldi látogatása idején készült fotók jelentek meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek