Zarándokok ezrei búcsúznak a pápától
Több tízezer zarándok vett végső búcsút keddre virradóra a Szent Péter-bazilikában felravatalozott II. János Pál pápától. A bazilika hétfőn este háromnegyed nyolckor nyitotta meg kapuit, hogy a gyakorlatilag dél óta sorban álló zarándokok tízezrei utolsó pillantást vethessenek a 84 éves korában szombaton este elhunyt római katolikus egyházfőre.
Dátum: 2005-04-05 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36121
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:06.101215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hívek arcán mélységes áhitat tükröződött, amint csendben elhaladtak a ravatal előtt, sokan a könnyeiket sem tudták visszatartani. A Szent Péter téren közben további sok ezer hívő kígyózott hosszú sorokban a bazilikába való bebocsátásra várva. A katolikus egyházfő holttestét röviddel hétfőn 18 óra előtt vitték át a bazilikába az apostoli palota Kelemen terméből. A vatikáni bazilika egészen a pénteki temetésig várja a zarándokokat, hogy leróják tiszteletüket az egyházfő előtt. A temetésre mintegy 2 millió embert várnak.
MTI - fideszfrakcio.hu