Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hálózatra kapcsolva: újabb ügynök kerülhet pozícióba

Várhatóan holnap eldől, hogy ki lesz a Rendőrtiszti Főiskola (RTF) főigazgatója. A Magyar Nemzet értesülései szerint a pályázók között van Balla Zoltán nyugalmazott rendőr ezredes is, aki korábban az állambiztonsági szolgálatok kötelékében munkálkodott. Balla egyelőre nem kívánt nyilatkozni.


Dátum: 2005-04-05 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:06.781736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információi szerint Balla Zoltán január 31-én benyújtott pályázatában múltjáról úgy fogalmazott: 1977-től hivatásos állományú tisztként dolgozott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A Magyar Nemzet úgy tudja, Balla a köztudomásúan állambiztonsági ismereteket adó tartalékos tiszti iskola elvégzése után 1977-ben a Pest megyei rendőrség III/II-es osztályának operatív tisztje lett, ez azonban nem szerepel pályázati anyagában.

Szakértők szerint közszereplők esetében - az RTF főigazgatója ennek tekinthető - az állambiztonsági múlt elhallgatása felveti a jelölt alkalmatlanságát a tisztség betöltésére. Balla Zoltán sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a lap értesüléseit. Kijelentette, hogy csak a főigazgató megválasztása után felel a Magyar Nemzet kérdéseire.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek