Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb belháború a szocialistáknál

Megdöbbentőnek nevezte az MSZP országos etikai bizottságának a pártból való kizárásáról szóló döntését Huszka Imre, a szocialista párt Hajdú-Bihar megyei szervezetének volt alelnöke, korábbi debreceni MSZP-s önkormányzati képviselő. Huszka szerint az 1950-es évekre jellemző koncepciós eljárás folyt ellene a pártban.


Dátum: 2005-04-05 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:08.458573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megdöbbentő, hogy a bizottság formai elemek alapján, nem a tartalmi kérdéseket vizsgálva hozta meg a döntését - mondta a politikus, aki a napokban azért került ismét az érdeklődés kereszttüzébe, mert a cívis város fideszes többségű önkormányzata a Debreceni Vagyonkezelő Rt. igazgatósági tagjává választotta, miközben több párttestület elhatárolódott a döntéstől. Az MSZP országos etikai bizottságának határozatát hétfőn egy internetes portál hozta nyilvánosságra; arról hivatalos értesítést még senki nem kapott, ezért sem Lukovics András debreceni választmányelnök, sem Madarasi István megbízott frakcióvezető nem kívánta kommentálni a történteket.

Az érintett Huszka Imre ugyanakkor az MTI érdeklődésére cáfolta az interneten megjelent etikai bizottsági indoklást, miszerint őt bűncselekményért elítélték volna. Nincs ilyen ítélet, mint ahogy ügyészségi eljárás sem folyik ellenem - fogalmazott, utalva arra, hogy az Indexen megjelentek szerint "Huszka Imre ellen az ügyészség más bűncselekmény gyanúja miatt is eljárást folytat: a gyanú szerint Huszka Juhászné Lévai Katalin megyei közgyűlési elnökre, debreceni parlamenti képviselőre hivatkozva arra kívánta rávenni polgármestereket, hogy az általa javasolt beruházóval végeztessék el a közműfejlesztéseket". Ez hazugság, rágalmazás és becsületsértés miatt eljárást kezdeményezek minden ilyet állító médium ellen - közölte. Huszka Imre szerint egyébként az 1950-es évekre jellemző koncepciós eljárás folyt ellene a pártban, amit - szerinte - bizonyít az is, hogy az egyik országos napilap, a Népszava már hetek óta arról cikkezik, hogy őt kizárja az MSZP. Huszka Imre további részleteket akkor közöl a sajtóval, amikor írásban is megkapja az MSZP országos etikai bizottságnak döntését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek