Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre sem lesz adócsökkentés

Vajúdtak a hegyek és még egeret sem szültek; érdemi adóteher-csökkenés a következő években sem lesz - mondta Varga Mihály kedden az adóreform bizottság javaslatait és a parlament előtt lévő adócsomagot értékelve.


Dátum: 2005-04-05 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:13.871967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály elmondta, hogy az adóreformbizottság javaslata nem szolgálja a magyar gazdaság érdekeit, nem marad több pénz a vállalkozásoknál, és nem jut több pénz beruházásokra és munkahelyteremtésre sem.

"Vajúdtak a hegyek és még egeret sem szültek" - fogalmazott.

Az Orbán-kormány pénzügyminisztere úgy véli, csak "a lapok újraosztása" történt meg, mivel azt az adónagyságot kívánják a következő években is beszedni, amit a vállalkozók és a magánszemélyek jelenleg is befizetnek a költségvetésbe.

A parlament előtt fekvő adócsomaggal összefüggésben azt mondta, hogy az pláne távol áll az adócsökkentéstől. Mint hangsúlyozta, "érdemi adócsökkentést akkor lehetne elérni, ha a kormányzat legalább hajlandó lenne megvitatni a Fidesz javaslatait". Ezek tartalmazzák a társadalombiztosítási járulék és az egészségügyi hozzájárulás mértékének csökkentését, kötelezővé tenné a most még csak önkéntes vállalkozói járulékot, kiterjesztené az eva határait, a cégbejegyezési illetékeket pedig mérsékelné - mondta. Hozzátette: "Két héttel ezelőtt ezt javasoltuk, a parlament még napirendjére sem volt hajlandó venni a koalíciós többség szavazata miatt.

A kormány ugyan örül a bizottság javaslatainak, mivel így "egy fillérrel nem fog kevesebb befolyni a költségvetésbe, a Fidesz azonban nem tudja elfogadni sem az ingatlanadót, sem az építési és telekadó mértékének a növelését, sem pedig az adó mértékének három százalékra való megemelését - szögezte le.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek