A felvidéki magyarok keserves éveire emlékeznek Révkomáromban
Hatvan éve hirdették ki az egykori Csehszlovákia magyar nemzetiségű lakosságának sorsát gyászosan meghatározó, jogfosztottságának és üldöztetésének törvényi kereteket teremtő Kassai Kormányprogramot. Kedden, a szomorú évforduló napján emléknap kezdődött Révkomáromban.
Dátum: 2005-04-05 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:15.940993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az esemény fő szervezője, a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma azzal a szándékkal idézi fel a felvidéki magyarok kollektív meghurcoltatásának időszakát, hogy az azóta felnőtt nemzedékek hiteles képet kapjanak a dicstelen és következményeiben máig ható dokumentum által törvényesített jogfosztottság éveiről - emlékeztetett előzetesen Fehér Csaba, a múzeum igazgatója.
A rendezvény a magyarok kitelepítésének, csehországi elhurcolásának körülményeit felidéző történészkonferenciával vette kezdetét. A résztvevők megtekintethették a múzeum Magyar Kálvária című állandó kiállítását, amely a keserves meghurcoltatás szomorú dokumentumait tárja a nyilvánosság elé. Az emléknapra az akkori eseményekről könyv és dokumentumfilm is készült. A film kópiáit adományként juttatják el az összes szlovákiai magyar iskolához.
Az emléknap végeztével a résztvevők megkoszorúzzák a kitelepítettek emlékművét, amely előtt Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke és Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöke is beszédet mond. Végül a részt vevő szervezetek közös nyilatkozatban rögzítik, hogy a jövőben az emléknapot minden év ugyanezen napján meg kívánják tartani.
MTI - fideszfrakcio.hu