MTI: felélik a vagyont
A Magyar Távirati Iroda (MTI) ellentmondásos gazdálkodására hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Antal Zsolt, a Tulajdonosi Tanácsadó Testület fideszes delegáltja.
Dátum: 2005-04-05 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:16.850825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állam által az MTI-nek juttatott ingatlanvagyon a távirati iroda a teljes vagyonának 80 %-át jelenti. Ennek a nyilvántartási értéke 2,5 milliárd forint, ha a piaci árakat nézzük, akkor az összeg megközelíti a 4 milliárd forintot. Az MTI tavaly eladta a fotóépületét 461 millió forintért. A 461 millió forintból 291 milliót a likviditási gondok enyhítésére, 45 milliót ingatlanhasznosításra, a fennmaradó összeget pedig forgóeszközök, illetve egy nemzetközi fotóügynökség tulajdoni hányadára költötte a cég. Antal Zsolt hangsúlyozta, hogy a 461 millió forint felhasználása az MTI közszolgálati céljaival, feladataival nem volt összhangban. Antal Zsolt szerint a likviditási gondok enyhítésére fordított nagy összeg arra utal, hogy a távirati iroda nagy hiányt halmozott fel a 2004-es évben. "Semmi más célja nincs a jelenlegi menedzsmentnek az ingatlaneladással, csak annyi, hogy a likviditási problémáit, és néhány beszerzési kérdést rendezzen" - tette hozzá.
Az MTI mai működése nem EU-kompatibilis
Antal Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az ingatlaneladásból származó bevétel egy részét arra használja a menedzsment, hogy más vállalkozásokban résztulajdont vásároljon. Aláhúzta, hogy az MTI mai működése nem EU-kompatibilis, nincsenek meghatározva világosan a közszolgálati célok és feladatok, ezek nincsenek elkülönítve a piaci tevékenységtől, így nehéz nyomon követni azt, hogy az MTI-be folyó állami pénzeket mire költik. "A jelenlegi rendszer lehetőséget ad a pénzekkel való igen érdekes játékra" - tette hozzá. "A jelenlegi folyamatok mindenféle tervszerűség és stratégiai gondolkodás nélkül oda vezetnek, hogy lassan megszűnik az MTI saját vagyoni állománya, ezért még inkább az állami forrásokra szorul a távirati iroda. Ha pedig az állami forrásokra szorul, akkor az nem erősíti, hanem gyengíti a közszolgálati intézmény függetlenségét. Szüksége van az önállóságra egy ilyen intézménynek, de nem arra az önállóságra, amelyik a menedzsment részéről az ellenőrizhetetlenséget jelenti" - fejtette ki. Antal Zsolt emlékeztetett, hogy a távirati iroda más cégekben való tulajdonszerzését, cégek alapítását a törvény tiltja.
Forrás (Kép és szöveg): Fidesz Webszerkesztőség, 2005. április 5.
fideszfrakcio.hu