Örök emlék a pápától Debrecenben
A debreceni Református Kollégium múzeumában őrzik annak a koszorúnak a szalagját, amelyet II. János Pál pápa saját kezűleg helyezett el a hitük miatt Nápolyba gályarabságra elhurcolt protestáns lelkészek emlékművén 1991-ben, a kálvinista Rómában tett látogatásakor - közölte az MTI-vel kedden G. Szabó Botond, a Kollégiumi Nagykönyvtár főigazgatója.
Dátum: 2005-04-05 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:19.252790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A könyvtár akkori vezetője "mentette meg" a pápai koszorút díszítő arany szegélyű sárga-fehér szalagot, amelyet azóta is ereklyeként őriznek Debrecenben - tette hozzá a főigazgató. Az egyháztörténeti eseménnyel kapcsolatban korábban Kocsis Elemér nyugalmazott református püspök az MTI-nek felidézte, hogy a Nagytemplomban II. János Pál pápa részvételével és közreműködésével tartott ökumenikus istentisztelet, illetve a látogatás protokolljában nem szerepelt a koszorúzás. A pápa "amikor azonban látta a felé sugárzó szeretetet, akkor megkérdezte tőlem, akarja-e a gyülekezet, akarjuk-e, hogy megkoszorúzza személyesen az emlékművet, és természetesen én azt válaszoltam, kérjük őt, ha van ideje, maradjon velünk, s Ő megtette és megkoszorúzta az emlékművet. Ez nem volt előre látható, ezt ott döntötte el a templomban. A hit bátorságával lépett, ez olyan tette volt, a kiengesztelésnek egy olyan tette, ami egyháztörténeti jelentőségű marad" - idézte fel a részleteket Kocsis Elemér.
MTI - fideszfrakcio.hu