Videófelvétel egy iraki kivégzésről
Egy iraki nemzeti gárdista és egy iraki rendőr állítólagos kivégzését bemutató felvételek jelentek meg kedden az interneten, mindkét felvétel iraki terrorcsoportokat nevez meg elkövetőként. Az első, Dzsászim Mohammed Huszein Mahdi iraki nemzeti gárdistaként azonosított áldozatnak a képsorok tanúsága szerint egy késsel fejét veszi Abu Muszab az-Zarkávi terroristavezető csoportja a szervezet fekete zászlaja előtt.
Dátum: 2005-04-05 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:19.838934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áldozat előzőleg a kamera előtt elmondja: utasítást kapott, hogy "gondolkodás nélkül, ahol csak találja őket", ölje meg a "mudzsáhidokat" (iszlám harcosokat), és már megbánta, hogy az amerikaiakkal szövetséges iraki kormánynak dolgozott. Zarkávi csoportját az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyaként tartják számon. A másik felvétel az Anszár asz-Szunna csoport nevét viseli. Az áldozat saját szavai szerint az amerikai hadsereg informátora volt, a "mudzsáhidok" felkutatásában segédkezett az észak-iraki Moszulban, és neki köszönhetően öltek meg több terroristát. A férfi Huszein Taha Kászemként azonosítja magát. A következő képen egy útkereszteződésben fekszik arccal a földön, és egy maszkot viselő férfi sorozatlövést ad le rá automata fegyverből. Egyelőre egyik felvétel hitelességét sem lehetett megállapítani. Zarkávi csoportja és az Anszár asz-Szunna is jelentkezett már emberrablások és kivégzések elkövetőjeként.
MTI - fideszfrakcio.hu