Erdő Péter megérkezett Rómába
Magyarország gyászol, a politikai személyiségek kivétel nélkül Rómába szeretnének menni, átérzik a nagy veszteséget - nyilatkozta Erdő Péter bíboros prímás, esztergom-budapesti érsek kedden Rómában az ANSA olasz hírügynökségnek.
Dátum: 2005-04-05 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:20.728090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdő Péter - akit az olasz hírügynökség a legfiatalabb pápaválasztó kardinálisként méltatott - kedden reggel Róma fiumicinói repülőterére (II. János Pál pápa gyászszertartására és temetésére, valamint a katolikus egyház új vezetőjének megválasztására) érkezve adott interjút az ANSA-nak. A magyar katolikus főpap nyilatkozatában emlékeztetett az elhunyt pápa elhíresült "Ne féljetek!" mondására, s szavai szerint ezt az üzenetet hagyta örökségül az utókorra a szombaton elhunyt II. János Pál, illetve azt, hogy a "Szentlélekbe" vetet hit irányítson az új pápa tekintetében is. Erdő Péter utalt a katolikus egyházfő emlékére hétfő este tartott budapesti szentmisére, s arra, hogy a temetésig minden nap megszólaltatják Magyarországon a harangokat fél órán keresztül.
MTI - fideszfrakcio.hu