Precedenst teremtő ítélet született a veszprémi orvosperben
Példa nélküli ítélet született egy Veszprém megyei perben. A bíróság kimondta: a felperes háziorvosnak nem az EU-s jogszabályok szerint számították ki az ügyeletért járó díjazását. Ha az ítélet jogerőssé válik, sok ezer egészségügyi követelheti összesen több tíz milliárd forintnyi elmaradt bérét.
Dátum: 2005-04-06 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:23.421756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyeletben töltött idő egésze munkaidőnek számít, s a túlmunkáért járó díjat is e szerint kell megkapnia az orvosnak - mondta ki a Veszprém Megyei Munkaügyi Bíróság. Az ítélet ellen 15 napon belül fellebbezhet az alperes balatonedericsi önkormányzat - közölte Kármán Miklósné, a bíróság elnökhelyettese. A helyi háziorvos azért perelte be az önkormányzatot, mert az - szerinte - rosszul számolta ki a neki járó ügyeleti díjat. A bíróság most úgynevezett közbenső - nem jogerős - döntést hozott, azaz a keresetnek csak a jogalapját vizsgálta. Csak akkor kezdenek foglalkozni azzal, hogy mennyi az orvosnak járó elmaradt pénz, ha az ítélet jogerőssé válik. Hozzátette: a munkaügyi bíróság az ítéletet az európai uniós szabályokra alapozta.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu