Elhunyt III. Rainier monacói herceg
Elhunyt III. Rainier monacói herceg - jelentették be hivatalosan a miniállamban. Az uralkodót 81 éves korában érte a halál.
Dátum: 2005-04-06 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:23.988527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A herceget az utóbbi tíz évben számos egészségi probléma gyötörte, elsősorban a szívével és a tüdejével kapcsolatban. Állapota márciusban olyannyira súlyosbodott, hogy az intenzív osztályra került, ahol mesterségesen kellett lélegeztetni.
III. Rainier herceg több mint 50 éven át állt a világ legkisebb monarchiájának élén.
Louis Henri Maxence Bertrand Grimaldi, III. Rainier néven Monaco városállam uralkodója 1923. május 31-én született az Európa egyik legkisebb, de leggazdagabb államában megszakítás nélkül hétszáz éve uralkodó Grimaldi-család tagjaként.
Angliában, Svájcban és Franciaországban végezte tanulmányait, Párizsban a politikai tudományokkal foglalkozott. 1944. szeptember 28-án "külföldi" önkéntesként jelentkezett a francia hadseregbe, részt vett az elzászi harcokban és Croix de Guerre kitüntetést kapott. 1949-ben, 26 éves korában foglalta el nagyapja, II. Lajos trónját, miután édesanyja, Charlotte hercegnő fia javára lemondott a trónról (a földkerekség valamennyi uralkodója közül ő volt legrégebben hatalmon).
Öt évtizedig volt építő, fejlesztő uralkodója a Cote dÍAzur parti miniállamnak. Amellett, hogy a tengertől új földet elhódítva húsz százalékkal növelte a hercegség területét, felfelé is terjeszkedett - felhőkarcolók sorát építtette meg.
A játékkaszinóiról és a mondén szórakozásokról ismert Monacót gazdasági és pénzügyi központtá tette, amely 30 ezer embernek ad munkát. A nagyherceg tízre emelte Monaco nagykövetségeinek számát a világban, elérte, hogy a Vatikán püspökségről érseki rangra emelje egyházmegyéjét. 1993-ban országát 183. tagállamként felvették az ENSZ-be.
A hercegség a világ egyik adóparadicsomának számít: 6600 állampolgára, valamint tartózkodási engedéllyel rendelkező lakosai nem fizetnek sem személyi jövedelemadót, sem vagyonadót, így aztán Monaco számos híres és gazdag embernek ad otthont. A bevételek nem csak a híres kaszinókból, a Forma-1-es autóversenyekből származnak, a hercegség jelentős ipari és szolgáltatási szektorral is rendelkezik. A munkanélküliek száma 30 körüli, alig több a 80 csendőrből álló hadsereg létszáma. Rainier herceg 1962-ben léptetett új alkotmányt életbe, amely megerősítette az alkotmányos monarchia elvén alapuló kormányzást, szentesítette a közigazgatási, törvényhozási és jogi funkciók szétválasztását. Azóta a törvényhozási jogokat egymással megosztva gyakorolja a herceg és az országos tanács, amely az általános és közvetlen választójog révén megválasztott 24 tagból áll.
A miniállam először 1956 áprilisában került a nagyvilág figyelmének középpontjába, amikor a herceg feleségül vette Grace Kelly amerikai filmszínésznőt. Házasságukból két leány és egy fiúgyermek született. Az idillt tragédiák is árnyékolják: 1982-ben Grace hercegnő autóbalesetben meghalt, 1990-ben pedig az idősebbik leány, Caroline férje, Stefano Casiraghi szenvedett halálos balesetet a Monaco partjainál rendezett motorcsónak-világbajnokságon. II. Rainier egészségi állapota az utóbbi években megrendült. 1994-ben kettős szívkoszorúér-műtétet hajtottak végre rajta, 1999-ben több műtéten esett át hasüregi aortájának tágulása miatt, 2000 februárjában pedig tüdejének egy részét kellett eltávolítani daganat következtében. 2005 márciusától intenzív kórházi kezelés alatt állt légzési-, vese- és szívproblémákkal. Súlyos betegsége miatt március 31-én Albert trónörököst régensi feladatokkal bízták meg.
Ő maga azt tartotta legnagyobb szerencséjének, hogy kétségtelenül ő az utolsó államfő, akinek alkalma volt minden alattvalójával az utcán találkozni.
MTI- fideszfrakcio.hu
MTI - fideszfrakcio.hu