MSZP-s adatgyűjtés
Összességében 500-600 fiktív tag volt, illetve van az MSZP kőbányai szervezetében - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került szigorúan bizalmas belső anyagból, amelyet Hiller István pártelnökhöz is eljuttattak. A dokumentum szerint Andó Sándor polgármester és helyettese, Kaszab Csaba csőd közeli helyzetbe hozta a kerületet, amelynek vagyonát elherdálták.
Dátum: 2005-04-06 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:24.335452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tavaly augusztus 25-től egy befolyásos vezető helyi politikus utasítására adatgyűjtés folyik Kőbányán, hogy az MSZP helyi szervezetében, illetve a X. kerületi önkormányzatban történteket feltárják. Az eredményekről készült szigorúan bizalmas minősítésű öszszefoglaló jelentést készítői eljuttatták Hiller István pártelnöknek is. A dokumentum 1999-2000-től kezdődően vizsgálja a kőbányai eseményeket, amikor is "Andó Sándor segítségével" önkormányzati képviselőséghez jutott Kaszab Csaba, aki most alpolgármesterként tevékenykedik. Az irat szerint e két személy irányítja a X. kerületi MSZP-t (ennek elnöke hivatalosan Szász Csaba), illetve a helyhatóságot is.
Egy, a kerületi MSZP-n belüli hatalmi harc - ennek tétje a helyi elnöki poszt megszerzése - vezetett oda, hogy 2000 környékén intenzív tagtoborzásba fogtak a szocialisták. A két csoport Váradi János - jelenleg a Kőbányai Vagyonkezelő Rt. igazgatósági elnöke - és Kaszab Csaba köré szerveződött. - A tagtoborzás úgy történt, hogy az önkormányzattal vállalkozói szerződést kötő vállalkozók beléptették párttagnak a dolgozóikat, és ezek az emberek Kaszabot támogatták a szavazások alkalmával - olvasható a minősített anyagban. Ezt egyébként alátámasztja a tagság ellenőrzéséről készült márciusi értékelés is, amikor olyan személyeket kerestek meg, akik párttagként vannak nyilvántartva. Ez a módszer azonban nem volt elegendő a párt feletti irányítás biztosítására, ezért fiktív személyeket is regisztráltak a Kaszab Csaba érdekkörébe tartozó alapszervezetekben. - Összességében 500-600 fiktív tag volt, illetve van még mindig a kőbányai MSZP-ben - állítják az irat szerzői. A birtokunkban lévő dokumentumok szerint különböző nyilvántartásokban 1900, illetve 900 párttagot tartanak nyilván.
- A pártbeli hatalom megszerzése után a X. kerületi önkormányzat elfoglalása következett, amelynek eredményeként Kőbánya vagyonát elherdálták, csőd közeli helyzetbe hozva a helyhatóságot - állítják az írás szerzői. A történtek miatt 12 alapszervezet négyszáz tagja kilépett a kőbányai szervezetből. Erre azután került sor, hogy Hiller István intézkedett és utasításokat adott a Kőbányán történtekkel összefüggésben.
Török László, Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu