Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták 2569 munkahellyel tartoznak a nagykanizsaiaknak

Eljött a nyílt beszéd ideje, annál is inkább, mivel ma már nem az a kérdés, hogy a szocialisták becsapták-e a város lakóit, az őket egyre jobban fojtogató munkanélküliség felszámolására tett ígéretükkel, hanem az, hogy Göndör István és Litter Nándor tisztában vannak-e egyáltalán a mára Nagykanizsán kialakult drámai munkaerő piaci helyzettel - mondta dr. Csákai Iván, a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-04-06 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:29.106354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csákai Iván kiemelte: azért gondoljuk, hogy ez a kérdés mindenképpen tisztázásra vár, mivel egy problémát, jelen esetben a már-már kilátástalannak tűnő munkanélküliséget csak akkor lehet megoldani, ha a város vezetői tudják, hogy az létezik. Azért kell ezt az egyszerűnek tűnő kérdést feltenni - hangsúlyozta a képviselő - mert csak beszélnek, beszélnek a szocialisták, de a valóságban nem történik semmi ezen a területen sem. Ugyanúgy nem történik előrelépés, mint annak idején az ipari parkba betelepülő, és betelepülni szándékozó vállalkozók helyzetbe hozásával, ha a Fidesz frakció nem tárta volna a közvélemény elé az ott kialakult városvezetői tehetetlenségből adódó problémákat, még mindig a parlagfű kaszálással lenne ott elfoglalva az üzemeltető KFT vezetője. A képviselő emlékeztetett: kormányváltás óta 1069 fővel, 38,9 százalékkal nőtt a városban a munkanélküliség, a helyzet lendületes romlását mutatja, hogy az 1069 fős emelkedésből 600 főt az elmúlt egy évben "hozott" össze a városvezetés. A szocialisták évi 500 új munkahelyet ígértek a választási kampányban a nagykanizsaiaknak, ami azt jelenti, hogy mára 1500-zal kellett volna csökkeni a munkanélküliségnek de az előző két lesújtó tényből az következik, hogy az 1069 fős növekedés és a be nem tartott évi 500 új munkahely létrehozása miatt a szocialisták 2569 munkahellyel tartoznak a nagykanizsaiaknak.

- A helyzet tisztázása érdekében - fogalmazott Csákai Iván - az alábbi kérdésekre várok választ Göndör Istvántól és Litter Nándortól: kétségbe vonják-e a Zala Megyei Munkaügyi Központ által havonta közölt adatok valódiságát a munkaerő piaci helyzetről, elismerik-e az adatok valódiságát tudják-e, hogy kormányváltás óta mennyivel nőtt a munkanélküliség Nagykanizsán?

nagykanizsa.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek