Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egymillió zarándok áll sorba a vatikáni ravatal előtt

Immár millióra becsülhető a vatikáni ravatalhoz vonuló zarándokok és turisták sora, amely hosszan kanyarog a római utcákon, jelentős közlekedési nehézségéket okozva az egyszerű polgároknak.


Dátum: 2005-04-06 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36198
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:29.415554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyes becslések szerint a három kilométert is eléri a Szent Péter-bazilikához, a néhai II. János Pál pápa ravatala előtt kígyózó sor, s egyre újabb zarándokok és turisták érkeznek. Az emberfolyamok miatt egyre több utcát és teret kellett lezárni a közlekedés elől, hiszen nemcsak az autók, de már a gyalogosok sem tudnak a megszokott útvonalon közlekedni.

A Szent Péter-bazilikában Angelo Comastri érsek, vatikáni helynök mutatott be szerdán délelőtt engesztelő misét, még a bíborosok újabb találkozója előtt. E misékre a bazilika kápolnáiban kerül sor, hiszen a ravatalhoz sorakozók a székesegyház jelentős részét lefoglalják. Erdő Péter kedd esti engesztelő miséjére is - amelyet előre meg sem hirdettek - az egyik apszisban kerítettek sort a vatikáni katedrálisban.

A közlekedési nehézségektől amúgy is fuldokló Örök Városra szerdán a már több mint egymillió főre becsült zarándokok tömege is nehezedett, s a helyzet a pénteki temetésig várhatóan tovább súlyosbodik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek