Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadhatatlan felsőoktatási törvényjavaslat

A Gyurcsány-kormány számára a bolognai folyamat csak ürügy a magyar felsőoktatás totális átalakítására, a Bolognai Nyilatkozatban vállalt kötelezettségek többsége ugyanis nem indokol ilyen nagyságrendű átalakítást - mondta Pokorni Zoltán szerdán a felsőoktatási törvény tervezetét értékelő sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-04-06 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:29.729114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: egyedül a lineáris képzési szerkezet kialakítása igényli a hatályban lévő felsőoktatási törvény kismértékű módosítását.

Pokorni Zoltán példanélkülinek nevezte, hogy Magyarország tervez, tudni illik, hogy 2006 szeptemberétől a Bsc-szakok beindításával párhuzamosan egy lépésben szűnnének meg a hagyományos főiskolai és egyetemi szakok.

A Fidesz oktatáspolitikusa ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a hasonló cipőben járó európai országokban csak hosszabb- 10-15 éves - átmeneti időszak után, az új típusú képzések munkaerőpiaci értékelése után döntenek csak a változtatásokról. "Az a fajta vakrepülés, amit a kormány tervez veszélyes és egyik legfontosabb erőforrásunkat, a felsőoktatás jövőjét kockára tévő" - fogalmazott, hozzátéve, "úgy felvételiznek majd jövőre a gyerekeink (...), hogy nem tudják mit ér majd három év után a diplomájuk, a munkaerő piac hogyan fogadja azt el". Az, hogy baj van és kiérleletlen ez a képzési szerkezet jól mutatja a Magyar Akkreditációs Bizottság döntése is, ami meghatározó bölcsészszakokat vett ki az új rendszerből - tette hozzá.

Pokorni Zoltán közlése szerint "a Fidesz támogatja az új, lineáris képzési szerkezet bevezetését, de nem tartja elfogadhatónak "azt a hazardírozást, ami a bevezetés egyszeri, azonnali és totális jellegében ölt testet."

A Fidesz véleménye szerint "egy jól meghatározott átmeneti időszak definiálására van szükség, majd ennek a tapasztalatait értékelve lehet úgy dönteni, hogy ez a képzési szerkezet legyen a meghatározó Magyarországon" - mondta.

Csökkenő államilag finanszírozott hallgatói létszám

Pokorni Zoltán úgy véli, amennyiben a törvénytervezet a benyújtott formában valósul meg "akkor drámai mértékben szűkül a magyar gyerekek továbbtanulási lehetősége".

A képviselő bírálta, hogy az államilag finanszírozott képzésbe belépők számát a törvény a középiskolák mindenkori utolsó éveseinek száma illetve az idei felvételi eljárásban kialakított arányok alapján kívánja meghatározni. A demográfiai trendet figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a következő években folyamatosan csökkenteni fogják az egyetemre-főiskolára felvehetők számát - mondta. Hozzátette: még változatlan keretszámok mellett is jelentős forráskivonással kell számolni, mivel az új képzési rendszerben ugyanannyi hallgató rövidebb ideig tanul majd.

A Fidesz úgy ítéli meg, hogy a képzési idő rövidülése miatt felszabaduló forrásokat nem szabad elvonni, hanem további fiatalok számáéra kell az ingyenes tanulás lehetőségét felkínálni - tájékoztatott. Közlése szerint a felszabaduló forrásból 8500 hallgató kaphatna Bsc fokozatú képzést vagy közel 5700 hallgatónak szerezhetne mesterfokozatot.

Finanszírozási nehézségek és lopakodó privatizáció a felsőoktatásban

Pokorni Zoltán a rektori konferencia nyílt levelére hivatkozva hangsúlyozta, hogy a magyar felsőoktatásban az elmúlt években megközelítőleg 23-25 milliárd forint hiány halmozódott fel. A finanszírozással kapcsolatban megjegyezte, hogy a magyar felsőoktatásnak juttatott állami források reálértéken az 1988-as szinttel egyeznek meg.

A fideszes képviselő a jogszabálytervezetet amiatt is kritizálta, mert az a finanszírozás tekintetében nem nyújt megfelelő garanciákat. A különböző támogatások alapja a két évvel korábbi nemzetgazdasági bruttó havi átlag kereset, ami nem fedezi a felsőoktatás valós belső költségeit - fűzte hozzá.

Pokorni Zoltán szerint a beterjesztett törvény, amely a hallgatói létszám alapján történő finanszírozást részesíti előnyben, azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az egyetemek kutatási, közművelődési, tudományos feladatai elsorvadnak.

Beruházások, fejlesztések: négyet fizet, egyet kap

Pokorni Zoltán az úgynevezett PPP-modell keretében tervezett kollégiumépítéssel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben a rendszerben a magyar adófizető húsz év alatt háromszor fizeti ki a vételárat. Az az út, amit Magyar Bálinték választottak - a magánszféra bevonása - húsz év alatt körülbelül 60 milliárd forintot dob ki az ablakon - mondta.

Ám - mint hozzátette - az állam húsz év után sem válik automatikusan tulajdonossá, csak akkor, ha megvásárolja az ingatlant.

A magyar felsőoktatásnak építkezésekre, beruházásokra van szüksége, "de nem drágán, nem pazarlóan, nem átláthatatlanul" - szögezte le.

Veszélyben az egyetemek autonómiája

Pokorni Zoltán úgy véli, hogy a jogszabály tervezetében szereplő irányító testület (IT) az egyetemi autonómiát kérdőjelezi meg. Ezt azzal indokolta, hogy a törvénytervezet elfogadása esetén egy, a tárca által kinevezett testület döntene minden lényeges kérdésben. A Fidesz elképzelése szerint módosítani kellene az új grémium hatáskörét úgy, hogy vétójoggal rendelkezhessen, a szakmai és operatív döntések viszont a szenátusnál maradjanak.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek