Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

IKSZ: jelentsék fel dílerüket is a kendermagosok

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) felszólítja a Kendermag Egyesület önfeljelentési akciójában részt vevőket, hogy jelentsék fel az általuk ismert kábítószer-kereskedőket is - mondta Rétvári Bence, az MKDSZ és a KDNP ifjúsági társszervezetének elnöke a Budapesti Rendőr-főkapitányság székháza elé szervezett szerdai megmozdulásukon.


Dátum: 2005-04-06 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:31.304664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az IKSZ a Kendermag Egyesület minden szerdára tervezett, drogfogyasztás miatt magukat feljelentő tagjainak akciójával párhuzamosan szervezte megmozdulását. A Teve utcai székháznál megjelent mintegy tucatnyi ifjú kereszténydemokrata aktivista táblákkal hívta fel az önfeljelentő kendermagosokat, ne reklámozzák a drogot, és jelentsék fel dílerüket is.

Rétvári Bence kijelentette: a Kendermag Egyesület évek óta azért emeli fel a szavát, hogy ne a fogyasztókat büntessék meg, hanem a kereskedőket.

Mi viszont arra kérjük őket, ha következetesek akarnak maradni elveikhez, akkor minden dílerükről adjanak részletes leírást, adatokat, hogy a nyomozóhatóság felgöngyölhesse a kereskedő-hálózatot - tette hozzá. Megjegyezte: a következő hetekben is eljönnek a BRFK székházához szerdánként, a kendermagosok akciójakor.

Az IKSZ elnöke hangoztatta: véleménye szerint a Kendermag Egyesület akciójának célja, hogy a közvéleményt a drogliberalizáció érdekében befolyásolja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek