Fáklyás zarándoklat a pápa emlékére Budapesten
Fáklyás zarándoklat indul fiatalok részvételével csütörtökön Budapesten, II. János Pál pápa temetésének előestéjén a Puskás Ferenc Stadiontól; a menet énekelve-imádkozva végigjárja azokat a helyeket, ahol a katolikus egyházfő 1991-ben találkozott a fővárosi hívekkel.
Dátum: 2005-04-06 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:31.593080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "fiatalok pápája" iránti tisztelet jegyében szervezett, 20 órakor induló gyalogos zarándoklat érinti a Hősök terét, a Szent István-bazilikát, majd az emlékezés a Mátyás-templomban ér véget - olvasható az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referatúrája és a Katolikus Ifjúsági Mozgalom felhívásában, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
A Szent István-bazilika kanonoka arról tájékoztott, hogy csütörtökön 19.30 órakor halotti vesperást tartanak a székesegyházban a múlt szombaton elhunyt pápa emlékére. A papi zsolozsmán közreműködik a Katedrálisi Fiúkórus - mondta Szabó Géza kanonok. A temetés napján, pénteken 18 órakor Szabó Géza gyászmisét mutat be a bazilikában.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Paskai László bíboros, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Rómában tartózkodó tagjai csütörtökön 19 órakor szentmisét mutatnak be a római magyar templomban, amely a Magyar Akadémia, illetve a Pápai Magyar Intézet mellett található - közölte az MKPK sajtóirodája szerdán az MTI-vel. A szentmisére várják a Rómába érkező zarándokokat - áll a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu