Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Múmiaprotézis II. Amenhotep fáraó idejéből

A fáraók idején is létezett már protézis, tűnik ki egy keddi kairói bejelentésből - az Egyiptomi Múzeum centenáriumára rendezendő kiállításon ugyanis ókori mű-nagylábujjat is bemutatnak majd a nagyközönségnek.


Dátum: 2002-08-14 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:13.585536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leletre még 1995-ben akadtak egy Luxor környékén lévő sírban egyiptomi és német régészek. Az általuk kiásott múmia nagylábujja helyén egy fából készült protézist találtak, mely pontosan utánozta az eredetit. Az elvesztett ujjat pótló fafaragványt bőrpánttal erősítették a lábra. A protézisnek egyszerre volt esztétikai és gyakorlati szerepe, hozzájárult a páciens egyensúlyának fenntartásához.

A sír II. Amenhotep fáraó idejéből való, aki csaknem 3 és fél ezer éve, a XVIII. dinasztia idején, i.e. 1450 és 1425 között uralkodott.

A nagyközönség a kairói Egyiptomi Múzeumban december 9-én nyíló centenáriumi kiállításon láthatja majd az érdekes darabot, amelynek létezését - bár már évek óta tanulmányozzák - eddig nem jelentették be. A Kairó központjában lévő Egyiptomi Múzeumot 1902-ben avatták fel. Többek között itt őrzik Tutankhamon fáraó sírjának kincseit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek