Gratulálunk a nyerteseknek!
Előző Zsebpénzterminátor játékunk célja az volt, hogy ki-ki azt a 80 millió forintot élje fel, amit Gyurcsány Ferenc 2004-es vagyonnyilatkozata szerint megtett. Olvasóink közt a verseny nagy volt, több mint 150 ezren látogattak el a fideszfrakcio.hu-ra csak azért, hogy e kardinális kérdésben véleményt nyilvánítsanak. Volt, aki zsebpénzterminátorkodott, és volt, aki csak véleményt nyilvánított. Most, röviddel az új gyurcsányi vagyonnyilatkozaton alapuló Zsebpénzterminátor megjelentetése előtt közzétesszük előző játékunk első három helyezettjének felélős döntéseit.
Dátum: 2005-04-06 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:33:34.038817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Előző Zsebpénzterminátor játékunk célja az volt, hogy - Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában szereplő adatoknak megfelelően - sikeresen költsenek el a játék résztvevői több, mint nyolcvanmillió forintot úgy, hogy eközben semmi olyasmit nem vásárolnak, amelyet a képviselői vagyonbevallásban tárgyalni kellene. Sokan utolsó erejüket összeszedve sem voltak képesek erre. Persze ne lepődjünk meg ezen: ennyi pénzért egy tanár 70-80 évig, egy minimálbéren élő munkavállaló pedig 120 esztendőn keresztül dolgozik keményen... Olvasóink a szavazás során ugyanis a felélés mikéntjét, szellemességét, annak egyediségét díjazták. A verseny nagy volt, hiszen több mint 150 ezren látogattak el a fideszfrakcio.hu-ra csak azért, hogy e kardinális kérdésben véleményt nyilvánítsanak.
Köszönjük nekik.
És akkor lássuk a medvét, mely ötletek is végeztek a dobogón:
1. hely
(85. zsebpénzterminátorkodás)
Tételek:
100 db tönkölybúzakenyér egész évre (50000,- forint)
365 db sonkásszendvics (153300,- forint)
112 db Gyerekeknek zsebpénz (11200,- forint)
24 db Idióta fogkefe az egész családnak 2 havonta (71760,- forint)
730 db Boxeralsók, naponta új (3285000,- forint)
1460 db Zoknik, naponta új az egész családnak (2920000,- forint)
730 db Fehérnemük, naponta új (3650000,- forint)
365 db Innivaló az év minden napjára (2190000,- forint)
91 db Főzés négynaponta, hozzávaló alapanyagok ára (2275000,- forint)
182 db Étteremben ebédelés 2 naponta (2184000,- forint)
365 db Édesség a gyerekeknek, ha már zsebpénzt nem kaphatnak, 2 naponta (730000,- forint)
28 db új ruhák, 2 hetente, az egész családnak (11200000,- forint)
8 db Feleség megajándékozása 8szor egy évben (960000,- forint)
2 db Gyerekek szülinapja (400000,- forint)
1 db Feleség szülinapja (2500000,- forint)
1 db Saját születésnapja megünneplése (2000000,- forint)
10 db Rokonok megajándékozása karácsonykor (1000000,- forint)
4 db A család és saját maga megajándékozása karácsonykor (8000000,- forint)
2 db Iskolai bizgentyűk a gyerekeknek (240000,- forint)
730 db A szegényságre való nevelés tanfolyam, a gyerekeknek, naponta 1 óra 2szer (18250000,- forint)
365 db Számlák, víz, gáz, stb/miniszterelnöki kedvezménnyel/ (364635,- forint)
6 db Ferkó szemüvegének lecserélése kéthavonta (1500000,- forint)
1 db Telelés, nyaralás, stb., jólérezzük magunkat egész évben címszó alatt (8000000,- forint)
12 db Feleségnek narancsbőr elleni krém (600000,- forint)
210 db Fogkrém az egész családnak, hetente új (417900,- forint)
1460 db Wc-papír, egész családnak, szegfűillatú-halványvörös, 1tekercs/1nap/1fő (219000,- forint)
10000 db Extra papír a nyomtatóba, Ferkó vízjellel (250000,- forint)
365 db Alapvető :) élelmiszerek egész évre (3650000,- forint)
4 db Mikuláscsomag (26664,- forint)
4 db Virgács :( (480,- forint)
24 db Apró bizgentyűk és csecsebecsék otthonra (120000,- forint)
1 db Évente éreztetni az asszonnyal hogy még fiatal(és még nem lesz lecserélve, egyelőre...) (200,- forint)
12 db Fogalmazásgátló tabletta (84000,- forint)
44 db Fogamzásgátlás :) /múúúszálllyy!!!/ (11000,- forint)
12 db No fagyi, Yes Hambi, egész család együtt zabál a Mc-ibe (216000,- forint)
30 db Virágok otthonra és az asszonynak (60000,- forint)
8 db Figom sincsen mire megy el pénz.../Rákóczi út...ehe/ (448000,- forint)
25 db Vidéki utak, ... a gazdagokhoz... (3000000,- forint)
100 db Tusfürdő, szappan, mindenkinek, kb. 2hetente (200000,- forint)
150 db Gumibékacukor, hogy legyőzzük azt a fránya félelmet... :) (57000,- forint)
50 db Gyufa otthonra (19000,- forint)
1 db 1 zacskó petárda, kisker áron!!! (838,- forint)
1 db Monopoly társasjáték (8900,- forint)
4 db A vidék hangja, relaxációs magnókazetta (40000,- forint)
2 db Cipő csak magának (40000,- forint)
1 db 3+1 kg narancs (1100,- forint)
--------------------------------------------------------------------------------
Összesen: 81404977,-forint
2. hely
(32. zsebpénzterminátorkodás)
Tételek:
12 db mosolytanfolyam (18000000,- forint)
10 db Faluromboló kurzus költségtérítéses képzésben (10000000,- forint)
6 db Majomtanfolyam Londonban Tonynál (30000000,- forint)
1 db Miazhogy!Nagyonis! címmel tankönyv megjelentetése önerőból, már alsótagozatosoknak is! (1000000,- forint)
12 db Terepszínű overál és rohamsisak iraki szerepvállalásra (6000000,- forint)
1 db Kamatkiképző tanfolyam forintócsítás végett (100000,- forint)
52 db Nyelvizom torna Schobert Norbinál szükséges esetekre(Gyenge nyelvvel nyalni nem lehet) (5200000,- forint)
12 db Leváltott öregecskedő feleségek asszonytartási díja (9600000,- forint)
1 db Békaügető tréning a "Győzzük le félelmeinket" képzés keretében (1504977,- forint)
--------------------------------------------------------------------------------
Összesen: 81404977,-forint
3. hely
(224. zsebpénzterminátorkodás)
Tételek:
5000 db KISZ-kitüntetés (1500000,- forint)
68 db új miniszter (47600000,- forint)
1500000 db FIDESZ-gyalázó székely röplapok (3000000,- forint)
1 db Rosztovi egyetemi áldiploma (500000,- forint)
1 db A régi KISZ-es bajtársakkal családi nyaralás a bolgár tengerparton (3500000,- forint)
5 db Lenin Mauzóleumának megtekintése családilag (12500,- forint)
1 db Baumgartner Zsolt személyes szponzorálása (15400000,- forint)
10000 db A Szent Korona vörös csillaggal díszített másának elkészíttetése (1800000,- forint)
150000 db Eltűnős tintás tollak beszerzése népszavazáshoz (1500000,- forint)
8500 db Vágott szekfű (1275000,- forint)
1 db Kovács László brüsszeli repülőjegye - csak oda! (126000,- forint)
150 db abrak Batiz Andrásnak (375000,- forint)
1 db sarló (4500,- forint)
1 db kalapács (2700,- forint)
1 db Olajcsere fekete Pobjedában (15400,- forint)
8 db Kulcsár Attila üzletkötési jutaléka (2400000,- forint)
1520 db A Vörös Csillagok Háborúja mintás (fölösleges) takarók küldése a cunami áldozatainak (2249600,- forint)
--------------------------------------------------------------------------------
Összesen: 81260700,-forint
És mert három a magyar igazság és egy a ráadás, közzé tesszük a mi kedvencünket is:
Tételek:
1 db válóperes ügyvéd először (1000000,- forint)
1 db házassági hirdetés a Népszavában (15000,- forint)
1 db válóperes ügyvéd másodszor (1500000,- forint)
1 db házassági hirdetés a Cosmóban (15000,- forint)
1 db válóperes ügyvéd harmadszor (2000000,- forint)
1 db házassági hirdetés a Bravó ifjúsági magazinban (15000,- forint)
1 db csontgomb a Szent Péter-bazilika perselyébe (50,- forint)
1 db Luther-kép a Szentatyának (50000,- forint)
1 db Kálvin-kép Seregély érseknek (50000,- forint)
10 db Szent Ignác-kép a protestáns felekezetnek (5000000,- forint)
1 db Újszövetség bőrkötésben a Mazsihisznek (6000,- forint)
10 db Nagyméretű Gyurcsány-festmény Gyurcsánynak (20000000,- forint)
1 db kenderleveles kiskosztüm Klárinak (60000,- forint)
2 db dupla zsebpénz a gyerekeknek (800,- forint)
1 db bolgár módra elfogyasztott karácsonyi ünnepi vacsora (pille palack, rongyszőnyeg...) (10000,- forint)
19 db bolgár gyártmányú lehallgató berendezés a megyei MSZP-elnökök szobájába (19000000,- forint)
1 db hatásszünet-tanár (100000,- forint)
1 db integetés-tanár (100000,- forint)
1 db Alapítvány a pápai gyerekekért (32483127,- forint)
--------------------------------------------------------------------------------
Összesen: 81404977,-forint
fideszfrakcio.hu